Ötlettől a vastapsig. Szatmári rendezvényekről és a hogyantovábbról Matei Maria Magdalenával

Matei Maria Magdalena, vagy ahogyan sokan ismerjük, Babi a G. M. Zamfirescu Művelődési Központ referenseként már több évtizede azon munkálkodik Szatmárnémetiben, hogy a helyi közönségnek minőségi szórakozást biztosítsanak. Hogyan jutunk el egy ötlettől az esemény végén hallható ovációig, milyen malőrök nehezítik a rendezvényszervezők hétköznapjait, és milyen hatással van a kulturális életre a koronavírus? Válaszok az interjúban.

Kezdjük mindjárt a legelején. Hogy kerültél bele a rendezvényszervezés körforgásába?

1995. február 13. óta dolgozom a G. M. Zamfirescu Művelődési Központ kötelékében. Azt a napot nem lehet elfelejteni. Nagyon magam alatt voltam ugyanis abban az időszakban, és épp kapóra jött ez a lehetőség. Sikeresen versenyvizsgáztam, mindenféle „külső segítség” nélkül megszereztem a helyet, és azóta is a csapat tagja vagyok.

Beavatnád olvasóinkat abba, hogy mégis miként zajlik egy-egy koncert vagy kulturális előadás szervezése a színfalak mögött? Hogyan jut el egy esemény az ötlettől addig, hogy a közönség vastapssal jutalmazza a látottakat-hallottakat?

Ez bizony egy egészen hosszú folyamat. Az ötletelés szakaszában összedugjuk a fejünket, de nagyon sokszor máshonnan is kapunk ötleteket, javaslatokat, és én azt mondom, ez így van rendjén, mert én mint a város szolgálatában álló referens nem szabad ráerőltessem az emberekre azt, amit én szeretek. Nagyon fontos, hogy mindenkinek, vagy legalábbis minél több embernek eleget tegyünk, ennek érdekében pedig folyamatosan nyomon követjük, mit vagy kit szeretnek az emberek. Egy-egy esemény után mindig érkeznek a visszajelzések, de ezen felül a sajtóval is jó viszonyt ápolunk, és a médiából többnyire hiteles képet lehet kapni arról, hogy épp kit szeret a közönség a romániai vagy magyarországi művészek palettájáról. Épp ezért ritkán fordul elő, hogy valami nem úgy sül el, mint ahogy arra mi számítottunk, mert nagyon jól be tudjuk határolni a célközönséget egy-egy program kapcsán. Be kell vallanom, én szívesebben dolgozom a kisebb célközönségeknek, mert ilyenkor egy sokkal hálásabb, sokkal kulturáltabb közegről van szó.

Ezt követően elkezdődik a szó szerinti szervezés: megkeressük az érintett művész csapatát, egyeztetünk egy dátumot, egy helyszínt, és egyezkedünk az anyagi részén is, hiszen nekünk szinte kötelességünk alkudni annak érdekében, hogy az árajánlatot a reális keretek között tudjuk tartani. Nagyon fontos továbbá a technikai háttér is, mely évről évre fejlődik, ezért folyamatosan változik az is, hogy mit kell biztosítani egy-egy előadónak. A nagy együttesek például egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a látványra. Ezután meg kell szerveznünk a szállítást, és persze gondoskodunk a csapatok megfelelő elszállásolásáról is, ha szükséges.

A leghúzósabb időszak szervezési szempontból kétségtelenül a Szatmárnémeti Városnapok három napja. Olyankor a gyerekedet elviszed a nagynénihez, mindent elrendezel, és onnantól kezdve csak a munkára koncentrálsz. Drukkolunk, hogy ne történjen semmilyen baki, a technika ne mondja fel a szolgálatot, és az esemény végén úgy a közönség, mint a művészek legyenek elégedettek.

Nekünk az a legboldogabb pillanat, amikor a művész leszáll a színpadról, mosolyog, és odajön megköszönni nekünk, hogy lehetővé tettük ezt a fellépést. De nem csak ebből az irányból érkezik visszajelzés, hanem a közönség részéről is: például amikor ott állsz a filharmónia előterében és látod, hogy a nézők örömmel az arcukon jönnek ki. Van egy olyan különös ragyogása az embereknek, miután kijönnek egy-egy koncertről, hogy azt nem is lehet szóban leírni, azt látni kell.

2019-ben még megtelt élettel a Samfest Jazz színpada

Volt olyan, hogy egy esemény nem úgy sikerült, ahogyan arra számítottál?

Természetesen erre is volt példa. Például épp az idei évben egy rettenetesen jó művészt hoztunk el, de a helyi közönség nem ismerte, emiatt kevesen jöttek el a koncertre. Azt est végén azonban mindenki olyan örömmel és feltöltődve ment haza, amelyre biztosan nem is számított, sőt, a tapasztaltak után többen mérgelődtek amiatt, hogy csak százan gyűltek össze a filharmónia koncerttermében, holott oda befért volna akár egy háromszáz fős hallgatóság is. De szerencsére ilyen eseményekből kevés van, a legtöbb programunk meg tudja szólítani a célközönséget.

Akarva-akaratlanul is becsúszhat egy-egy malőr rendezvényszervezés közben. Volt nálatok olyen eset, amire mind a mai napig emlékeztek?

Persze, sajnos több alkalommal is belefutottunk olyasmibe, amire nem számítottunk. Egyik alkalommal például az előadóművészt az egyik helyi hotelben szállásoltuk el természetesen abban a hiszemben, hogy nyugodtan tud majd pihenni, csakhogy mint kiderült, egy bulit is tartottak ott azon az estén. Egy népszerű banda egyik tagja pedig egy másik hotelben járta meg, amikor is épp a zuhany alatt állt csupa habosan, amikor váratlanul elállt a víz, és nem persze nem is sikerült visszaindítani. A menedzser, aki egyébként nem csak ezzel a bandával, de több romániai előadóval is együtt dolgozik, azóta mindig kiköti, hogy abban a hotelben egészen biztosan nem szállnak meg az ügyfelei. Tele van ez a szakma ilyen kihívásokkal, viszont az a dolgunk, hogy ezekre azonnal megoldást találjunk.

Ki tudnál emelni az elmúlt évekből egy olyan rendezvényt, amire örömmel és büszkeséggel tekintesz vissza?

Húha, nagyon sok ilyen esemény, koncert, előadás van. Úgy gondolom, magammal szemben nem volna tisztességes, hogy ezek közül valamit is kiemeljek, mert mindegyik hordoz magában rengeteg örömöt és új tapasztalatokat is. De ha mégis választani kellene, akkor azt hiszem, nem titok, hogy nagyon szeretjük a kollégáimmal szervezni a Sammfest Jazz-t. Talán ez a szívem csücske, de nagyon szívesen foglalkozom bármilyen kisebb koncerttel vagy előadással, amelyből az ember tud tanulni. A Zamfirescu azért is van, hogy az emberek tanuljanak, fejlődjenek, hisz nem csak bulizásról szól az élet.

2018-ban is volt nyüzsgés a tűzoltótorony lábánál

Ha a szatmári közönséget nézed, körül lehet-e határolni, hogy mik a helyi preferenciák? És ha igen, változtak-e ezek valamelyest az elmúlt években, évtizedekben?

Tapasztalataim szerint már kialakult egy stabil mag, amely nagyon vevő az eseményeinkre, még azokra is, amelyek első ránézésre csak egy-egy rétegnek szólnak. Félreértés ne essék, nem a tanult vagy elit közönségre kell itt elsősorban gondolni, hanem egy olyan közegre, amely zenei tájékozottságának és minőségi tartalmak iránti szomjának köszönhetően értékeli például a jazz zenét is. Ugyanakkor ott vannak a városnapokhoz hasonló rendezvények, amikor egy teljesen más jellegű, más igényű, de létszámban sokkal nagyobb közönséggel találkozunk. Úgy vettük észre, hogy a két csoport között nem is nagyon van átmenet: azok például, akik szívesen vesznek részt egy kisebb, családiasabb hangulatú koncerten, nem nagyon igénylik a városnapi eseményeket.

Ha már a koncerteknél, kulturális rendezvényeknél tartunk, akkor nem mehetünk el szó nélkül a koronavírus mellett sem. Hogyan érintette ez a G. M. Zamfirescut, a munkaközösséget és személy szerint téged?

Nekem nagyon nagy szerencsém, hogy általában egy kiegyensúlyozott személy vagyok, és van mivel lefoglalnom magam. Most falun lakunk, ahol van kert is, így többnyire találunk magunknak elfoglaltságot, viszont ha a városban, a négy fal között kellene élnünk, akkor nehezebben viselnénk. De nagyon hiányzik a munka, és sajnos nem látjuk a végét. Persze már gondolkodunk, ötletelünk, hogy mit és hogyan lenne jó elkezdeni. Mert bizony el kell majd indítani a kulturális életet is, de ahhoz kétség sem fér, hogy minket hagynak majd utoljára. Ennek ellenére bízunk benne, hogy megoldódik ez is, ismét felpezsdülhet majd az élet, és nagyszerű koncerteken találkozhatunk majd újra személyesen.

Ez egy nagyszerű végszó ebben a helyzetben. Bízzunk benne, hogy hamarosan „offline” rendezvényekről is egyeztethetünk.