2010-03-26 18:12:57• hírek • Szatmár.ro

Ötletbörze - hetedszer

Pénteken délután szervezték meg az Ötletbörze vállalkozói játék döntőjét.

A Hans Lindner Alapítvány szatmárnémeti tréning-központjában rendezték meg az Ötletbörze vállalkozói játék döntőjét, azaz a kiállítást, melynek keretében a csapatok bemutatták az általuk megálmodott vállalkozást. Az Ötletbörze többéves múltra tekint vissza, és azért hozták létre, hogy a Szatmár megyei diákság játékosan ismerkedjen meg az üzleti világgal.

Tizennyolc csapat állította fel az általa elképzelt vállalkozást bemutató standját tegnap délután, melyet szatmári vállalkozókból, a Tanfelügyelőség képviselőiből és az előző évi Ötletbörze nyertes csapatából álló zsűri bírált. A csapatok, akiknek először powerpointtos bemutatóval kellett vázolniuk a vállalkozásuk főbb pontjait, profi módon készültek a bemutatásra standoknál is: volt, amelyik számítógépes bemutatóval, szórólappal próbálta meggyőzni a zsűritagokat, s volt, amelyik termékbemutatókkal.

A közönség nagy részének nem kis megdöbbenésére volt olyan csapat, aki bár nem látott még három dimenziós mozielőadást, mégis ilyen előadásokat képzelt el az Északi Színház termében, de akadt olyan, csincsilla-neveldét hozott volna létre, rendezvényszervezéssel foglalkozott volna, panziót nyitott volna, vagy a gyógyászatban használt növényeket termesztett volna.

A népszerű vállalkozói játék idei expójáról senki sem távozott üres kézzel, ugyanakkor a szervezők elmondása szerint itt nem értek véget a rendezvények, hiszen számtalan képzéssel készülnek a ötletes vállalkozások fejlesztéséért, a diákok ismereteinek bővítéséért.


Koczinzer Tibor üdvözli a zsűritagokat és a csapatokat
Koczinzer Tibor üdvözli a zsűritagokat és a csapatokat


Bemutatkoztak a vállalkozó csapatok
Bemutatkoztak a vállalkozó csapatok


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: