2014-06-16 01:52:56• hírek • MTI

Simán nyertek a franciák Honduras ellen

A francia válogatott, simán, 3-0-ra nyert a hondurasi csapat ellen a brazíliai labdarúgó-világbajnokság E csoportjának második vasárnapi mérkőzésén.

Az európai együttes az első félidő utolsó percében Karim Benzema értékesített büntetőjével szerzett vezetést a kiállítás miatt emberhátrányba került Honduras ellen, majd a 48. percben Noel Valladares saját kapujába ütötte a labdát, a végeredményt pedig második találatával a Real Madrid csatára állította be a 72. percben.

A várakozásoknak megfelelően az első perctől kezdve a franciák irányították a játékot, ellenfelük pedig szinte kizárólag a védekezésre összpontosított. Bár a Kékek nagy fölényben futballoztak és volt néhány ígéretes lehetőségük, mégsem volt meggyőző teljesítményük, kissé kiszámítható és körülményes volt a játékuk, amelyből hiányzott a lendület. A szünet előtt aztán mégis megszerezték az első gólt egy büntetőből, az esetnél ráadásul kiállították Honduras egyik legjobbját, Wilson Palaciost. Pogba kapott kiváló passzt a büntetőterületen belül, amikor átvette volna a labdát, akkor hátulról fellökte W. Palacios, akit második sárga lapjával kiállított a bíró. Benzema nagy erővel a keresztléc alá lőtt büntetőből.

A folytatás hamar újabb francia gólt hozott, amelynél most először volt szerepe a brazíliai vb-n debütáló gólvonal-technológiának, ugyanis ez az újításnak számító szerkezet jelezte a bírónak, hogy a labda teljes terjedelmével áthaladt a gólvonalon a hondurasi kapus szerencsétlen mozdulata után. Benzema a bal oldalon kapott labdát, éles szögből egyből lőtt, a labda bal kapufáról a hondurasi kapushoz pattant, de Valladares ügyetlen mozdulattal a kapu felé paskolta azt és hibája után gólvonal-technológia szerint már csak a gólvonalon túlról húzta vissza a játékszert.

A hátralévő időben is igen visszafogottan játszott a francia csapat, Honduras pedig a félpályát is alig tudta átlépni, így elég unalmas második félidőt láthatott a publikum, amely azért még egy gólnak tapsolhatott Benzema jóvoltából. A Real Madrid csatára egy lebattanó labdát bombázott kissé kiszorított helyzetből a léc alá.

Pénteken Franciaország a nyitókörben szintén győztes Svájccal, míg Honduras a hozzá hasonlóan vesztes Ecuadorral találkozik a második fordulóban.

E csoport, 1. forduló:
Franciaország-Honduras 3-0 (1-0)
gólszerző:
Benzema (45., 72., előbbit 11-esből), Valladares (48., öngól)
Franciaország: Hugo Lloris - Mathieu Debuchy, Raphael Varane, Mamadou Sakho, Patrice Evra - Blaise Matuidi, Paul Pogba (Moussa Sissoko, 57.), Mathieu Valbuena (Olivier Giroud, 78.), Yohan Cabaye (Rio Mavuba, 65.) - Antoine Greizmann, Karim Benzema
Honduras: Noel Valladares - Brayan Beckeles, Víctor Bernárdez (Osman Chávez, a szünetben), Maynor Figueroa, Emilio Izaguirre - Andy Najar (Jorge Claros, 58.), Wilson Palacios, Luis Garrido, Roger Espinoza - Jerry Bengtson (Oscar Boniek García, a szünetben), Carlo Costly

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: