2006-11-23 14:35:45• hírek • Szatmar.ro

Mégis elég lesz a személyi?

 Cseke Attila cáfolja a határátlépésre vonatkozó sajtóértesüléseket.

Cáfolta a romániai magyar sajtóban megjelent, a határátkelésre vonatkozó értesüléseket Cseke Attila kormányfőtitkár-helyettes, a második együttes román-magyar Kormányülést előkészítő bizottság romániai vezetője. 

Az államtitkár elmondta: a Közigazgatási és Belügyminisztérium tájékoztatása szerint Románia minden szükséges lépést megtesz annak érdekében, hogy 2007. január elsejétől a román állampolgárok személyi igazolvánnyal utazhassanak Magyarországra – amint az a második együttes román-magyar kormányülésen aláírt megállapodásban szerepel. Romániának ehhez tájékoztatnia kell Magyarország illetékes szerveit az érvényben lévő személyi igazolvány-típusokról.Ugyakkor érvényes személyi igazolvány alapján csak Magyarország területére lehet majd beutazni. A Schengeni övezetbe továbbra is csak útlevéllel léphetnek be a román állampolgárok.Rövidesen várható egy olyan személyi igazolvány bevezetése Romániában, amelynek biztonsági elemei lehetővé teszik az állampolgároknak az Európai Unió minden tagállamába való korlátlan beutazást. Információink szerint a két ország illetékes hatóságai már megtették az első közigazgatási lépéseket, megtörténtek az első kétoldalú egyeztetések a személyi igazolvánnyal való átkelés tárgyában.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: