2005-08-24 20:14:37• hírek • Szatmar.ro

Öt tanintézményt bezárnak

A város  félreeső részein működő tanintézmények nagy költséget jelentenek.

A hivatal döntése értelmében a vetési gosztát területén működő napközi, a szőkemocsári napközi és általános iskola, a körtvélyesi napközi, valamint a 16–os lakónegyedben működő bölcsöde zárja majd be kapuit. Solschi Viorel alpolgármester elmondása szerint az említett intyézmények éves költségei rendkívül nagy összegeket emésztenek fel. Egy gyerek éves költsége több tímillió lejre rúghat. A vetési gosztát területén működő napközi esetében például egy olasz tulajdonosnak fizet bért a hivatal, egy olyan épületért, amely sem az egészségügyi, sem pedig az esztétikai követelményeknek sem felel meg. A szőkemocsári általános iskolában pedig olyan kevés gyerek tanul, hogy az elemi osztályokat össze kellett vonni, így pedig korántsem lehet megfelelő szintű oktatást biztosítani. Solschi elmondta, az így tanintézmény nélkül maradó gyerekeket a város hasonló profilú intézményei között osztják majd el. A gyerekek utaztatását a város állja majd.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: