2014-01-30 13:32:19• hírek • Kocsis Zoltán

Öt százalékkal nőtt a megyei múzeum látogatottsága

Ady Endre emlékháza
Ady Endre emlékháza

Öt százalékkal nőtt a Szatmár Megye Múzeum látogatottsága 2013-ban az előző évhez képest, derült ki az intézmény évértékeléséből. A tavalyi esztendő egyik legfontosabb megvalósítása a nagykárolyi emlékmű felújítása, elmaradt viszont a művészeti múzeum emeletének rehabilitálása vagy a bogdándi múzeum bővítése.

A beszámolóból kiderült, hogy a múzeum 57 periodikus és állandó kiállítását a tavalyi évben 73.307-en látogatták meg. Ez 5,2%-os növekedést jelent a 2012-es esztendő eredményeihez képest. Messze a legtöbben Nagykárolyban voltak múzeumban, szám szerint 36.100-an. Azaz minden második látogató a Károlyi kastélyra volt kíváncsi. Tasnádon 2668-an jártak a múzeumban a tavaly.

A mérleg megvonásakor az egyik legfontosabb megvalósításként a nagykárolyi hősök szobra szocreál műemlékének felújítását említik. Ezen kívül sikerült rehabilitálni Ady Endre és Vasile Lucaciu emlékházát, a dák kemencéket és immár a mozgássérültek is megközelíthetik a bobáldi ásatásokat. Szintén fontos, hogy folytatni tudták az aranyosmeggyesi, bobáldi, szopori és borválaszúti ásatásokat.

Nem sikerült viszont felújítani a Vécsey-házban székelő művészeti múzeum emeleti részét, kibővíteni a bogdándi múzeumot és felújítani a mogyorósi faluházat. A bogdándi múzeum bővítését 2015-re napolták el, idén viszont mindenképpen el kívánják kezdeni a művészeti múzeum festményeinek restaurálását.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: