2006-11-11 23:26:48• hírek • Szatmár.ro

Új terv az autók szennyezőanyag-kibocsátásáról

 Sok autógyártó nem tartotta be az általa  felvállalt környezetvédelmi normákat. 
A járművek károsanyag-kibocsátásának csökkentésére vonatkozó önkéntes vállalásukat az autógyártók nem tartják be, ezért az EU új törvénykezés kidolgozásán munkálkodik, folynak már az ügyben a megbeszélések.
Sztavrosz Dimasz, az EU környezetvédelmi biztosa a tervezettel kapcsolatban azt nyilatkozta az Euro Voice című hetilapnak, hogy az sokban a fennemlített önkéntes vállalásokra épülne. Ezek szerint a gyártók a kibocsátást egy autóra számolva kilométerenként legfeljebb 140 milligrammra csökkentenék 2008-ra, majd 2010-re 120 milligrammra.

A kibocsátási norma azonban átlag, vannak gyártók, melyek felette, mások alatta teljesítenek modelljeikkel. Egy európai járműipari és szállítmányozási szövetség nemrég felmérést készített, melyből kiderült, hogy az Európában árusított 20 nagy járműmárka háromnegyedénél túllépés mutatkozott a vállalt normához képest.

A felmérés az egyes gyártókra külön-külön készült, amelyből egyebek között kiderült, hogy a vezető európai márkák között volt olyan, amelyik a környezetvédelemmel kapcsolatos hatékonyságot az elvártnak csak felével javította autói esetében, azaz az önkéntesség elve nem működik eléggé.

Dimasz szavai szerint nem elképzelhetetlen, hogy gyártókra bontják le az értékhatárokat, bár valószínűbb, hogy marad az átlagérték-megállapítás.
 


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: