2008-09-18 15:57:10• hírek • Szatmar.ro

Öt román csapat az UEFA-kupában

Még soha ennyi román csapat nem szerepelt az UEFA-kupában.

Az második számú európai kupasorozat első fordulóját rendezik csütörtök este, amelyben öt román csapat is érdekelt.

A legkönnyebb dolga, legalábbis papíron, a Dinamónak van, a tavalyi holland bajnokság 8. helyezettje, a Nijmegen verhetőnek tűnik. Ugyanakkor odahaza a hollandok bárkire veszélyesek lehetnek és annak fényében figyelemre érdemes, hogy Tamas sérüléssel bajlódik, de valószínűleg vállalni tudja majd a játékot. Lobont állapota javult a keddi sérülése óta, de csak a mérkőzés előtt dől majd el, hogy játszhat-e.

 

Nem panaszkodhat a sorsolásra a Temesvár sem, és nem csak azért, mert Belgrád viszonylag közel van. A szerb bajnok ugyan megszorongatta a Fenerbahcet a BL selejtezőjében és pontot sem vesztett a hazai pontvadászatban, de a dél-keleti szomszédunk bajnoksága már nem olyan acélos, mint mondjuk néhány éve. A bánságiak, az edző elmondása szerint, támadó focit szeretnének nyújtani saját közönségük előtt, megőrizendő a csapat hazai veretlenségét az európai kupákban.

A mindössze hat éves múlttal rendelkező Vaslui első alkalommal szerepel valamely nemzetközi kupában és nem számíthat könnyű találkozóra Prágában a Slavia ellen. A csehek a BL selejtezőjében hazai pályán jó teljesítményt nyújtottak a Fiorentina ellen (0-0) és vélhetően a Vasluitól sem ijednek meg. A moldovai csapat ráadásul két meghatározó emberére, Canura és Burdujanra nem számíthat.

A három évvel ezelőtt a Hamburgot és a Herthát búcsúztató Rapid ismét német csapattal néz farkasszemet, ezúttal a Wolfsburg személyében. A Volkswagen által támogatott csapat mindenképp meghatározó csapattá akar válni, nem csak német szinten, ezért nagyon komolyan veszik a találkozót. A bukarestieket sérüléshullám sújtja, Lazar, Boya, Paulo Andrade biztosan nem játszhat majd, Constantin szereplése kérdéses.

A legnehezebb falat a román bajnoki tabellát meglepetésre vezető Urziceninek jutott, akik a Hamburggal mérkőznek majd. A németek jó formában vannak, vezetik a Bundesligát és ki akarják javítani a már említett, három évvel ezelőtti csorbát, ráadásul a nyáron komoly pénzeket költöttek erősítésekre. Az Urziceni az esélytelenek nyugalmával lép majd pályára, amint azt Dan Petrescu edző is elismerte, de ez akár az előnyükre is válhat.

További mérkőzések: (magyar illetve román őrdekeltségű csapatok kiemelve)

AC Milan (olasz)- FC Zürich (svájci)
FC Timisoara (román)- Partizan Beograd (szerb)
Baník Ostrava (cseh)-Szpartak Moszkva (orosz)
Metaliszt (ukrán)-Besiktas (török)
Portsmouth (angol)-Vitória Guimaraes (portugál)
Kayserispor (török)-PSG (francia)
Sevilla (spanyol)-Salzburg (osztrák)
VfL Wolfsburg (német)-Rapid Bucuresti (román)
Sampdoria (olasz)-FBK Kaunas (litván)
Marítimo (portugál)-Valencia (spanyol)
Dinamo Zagreb (horvát)- Sparta Praha (cseh)
Manchester City (angol)-Omonia (ciprusi)
Young Boys (svájci)-Club Brugge (belga)
Nancy (francia)-Motherwell (skót)
Everton (angol)- Standard Liége (belga)
Napoli (olasz)-Benfica (portugál)
Bellinzona (svájci)-Galatasaray (török)
NEC (holland)- Dinamo Bucuresti (román)
Racing Santander (spanyol)- Honka (finn)
Liteksz (bolgár)-Aston Villa (angol)
Setúbal (portugál)- Heerenveen (holland)
Brann (norvég)-Deportivo La Coruna (spanyol)
Austria Wien (osztrák)-Lech Poznan (lengyel)
Slavia Praha (cseh)-Vaslui (román)
Slaven Belupo (horvát)- CSZKA Moszkva (orosz)
Bröndby (dán)-Rosenborg (norvég)
Cserno More (bolgár)-VfB Stuttgart (német)
Rennes (francia)-Twente (holland)
Ajax (holland)-Csacsak Borac (szerb)
Wisla Kraków (lengyel)-Tottenham Hotspur (angol)
FC Köbenhavn (dán)-FC Moszkva (orosz)
Zilina (szlovák)-Levszki Szófia (bolgár)
Borussia Dortmund (német)-Udinese (olasz)
Braga (portugál)-Artmedia (szlovák)
Feyenoord (holland)-Kalmar FF (svéd)
Hamburger SV (német)-Unirea Urziceni (román)
Hapoel Tel-Aviv (izraeli)- St. Étienne (francia)

 

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: