2009-05-27 12:56:30• hírek • Gozner Gertrud

Öt lejért rendel a családorvos

Szeptember elsejétől az Egészségügyi Minisztérium bevezeti az orvosi szolgáltatások részfizetős rendszerét. Az előzetes tervek szerint 100 lejbe fog kerülni egy hét kórházi kezelés, egy családorvosi konzultációért 5, egy szakorvosért pedig 10 lejt kell majd fizetnünk.

A részfizetős rendszerben az egészségbiztosító pénztár csak a vizsgálatok egy részét fedezné, a többihez a pácienseknek is hozzá kell járulniuk. Dr. Láng László orvos, a Szatmár Megyei Családorvosok Szövetségének alelnöke pozitívumnak tartja a szeptemberben bevezetésre kerülő részfizetős rendszert. Ahogy a szakember kifejtette, az az egészségügyi rendszer, amelyet 20-30 éve dolgoztak ki európaszerte, előre látható volt, hogy ebben a formában nem működőképes. Időközben Németországban is bevezették a vizitdíjat, és Európa számos országában működik ez a rendszer.

Ezzel az összeggel nem a szolgáltatások árát fizetjük meg, azok ennél többe kerülnek, hanem egyfajta hozzájárulást adunk, az öt lejes konzultációs díj pedig nem egy olyan összeg, ami megrengetné egy család kasszáját - véli a családorvos. Ezen kívül számos lakossági csoport mentességet fog élvezni a fizetés alól, mint például a nyugdíjasok, a terhes nők, a diákok, vagy a munkanélküliek.

Láng ugyanakkor szkeptikus annak tekintetében, hogy ez a vizitdíj valóban bevezetésre fog kerülni. Politikai bátorság szükségeltetik hozzá, mert túlságosan népszerűtlen intézkedés lenne - tette hozzá. Magyarországon sem volt nagy összeg, mégis akkora felháborodást váltott ki, hogy vissza kellett vonni az intézkedést. Viszont Szlovákiában továbbra is működik ez a rendszer, ami az egészségügyi szolgálatatások minőségének a javulásához vezetett.

Kimutatták, hogy ezen díjak bevezetésével 15-20%-al csökkent a felesleges orvosi vizsgálatok száma. Már így is hosszú várakozási listák vannak a szakorvosoknál, így csak indokolt esetben fordulnak hozzájuk a páciensek. Ami ingyen van, valljuk be, nem értékelik igazán az emberek - fejtette ki családorvos. Ugyanakkor a befizetett összeg ezentúl feljogosítaná a pácienseket, hogy elvárásaik legyenek a szolgáltatással szemben.

Láng doktor a 100 lejes kórház díjat eltúlzottnak tartja, mert az egyrészt nem oldja meg az egészségügyi intézmények pénzügyi gondjait, másrészt ezt az összeget már kevesebb beteg engedheti meg magának, valamint a korrupció lecsökkenéséhez sem járul érdemben hozzá. A részfizetési rendszer viszont segíthet abban, hogy elinduljon egy reformfolyamat az egészségügyi rendszeren belül. Előremutató, pozitív hatása lesz ennek az intézkedésnek - nyilatkozta portálunknak a családorvos.



A családorvosi konzultációért 5, egy szakorvosiért pedig 10 lejt kell majd fizetnünk.


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: