2014-03-26 16:58:33• hírek • Szatmár.ro

Nagyvárosi bujdosók - táncszínházi előadás

Igazi kulturális csemegével látogat Szatmárnémetibe a nagyváradi Szigligeti Színház Nagyvárad Táncegyüttese, ugyanis 2014. április 2-án, 19 órától Nagyvárosi bujdosók címmel táncszínházi előadást mutatnak be a Szakszervezetek Művelődési Házában.

A Nagyvárosi bujdosók Kiss Ferenc (a Kolinda, a Vízöntő, majd az Etnofon zenekarok tagja, színházi és filmzene szerző) 1999-ben megjelent önálló albuma. Dalai másfél évtized után is őrzik aktualitásukat. Ma is, most is döntési helyzetbe kényszerítenek, bár teremtett világaink nagyot változtak az idő vonalán. Tán a felismerhetetlenségig...

A zenei album alapján készített produkció dramaturgja, játékmestere, Novák Péter, aki énekmondóként maga is fellép a produkcióban. Az előadás nagy sikert aratott az összes helyszínen ahol eddig megfordult - nem csupán Erdély nagyvárosaiban, hanem Budapesten is, ahol legközelebb a Művészetek Palotájában láthatja ismét a közönség, de Szatmárnémeti után Debrecen és Miskolc nemzeti színházainak közönsége előtt is bemutatkozik majd.

„A kritikus tömeg. A piramis alja, ha úgy tetszik. Fajtársak, a csoportra jellemző minden képességgel, de jártasság és készség hiányában a gyors és biztos leépülés lejtőjén. Nem ezt szeretnék. Nem ezért jöttek. Érzik, de nem tudják, mit cselekszenek. Bűnbocsánatuk a tét, mit csak az empátia tarthat és emelhet, mert a sors már rég bedobta lapjait. Nincs többé olyan történet, mi nem velünk történik. Közünk lett egymáshoz, mindenkihez, akaratlanul is. Nem kérdés tehát a dalok sugallta választás érvénye: jobb emberekké válunk, vagy..." - fogalmazott a történet „hőseivel" kapcsolatban a koreográfus-rendező, Novák Péter.

Az előadás tánckarának tagjai: Brugós Anikó, Kerekes Dalma, Mihucz Kinga, Pelbát Ilona, Szabó E. Ágnes, Timár Tímea, Tolnai Tímea, Iván Enikő Kitty, Brugós Sándor, Forgács Zsombor, Forgács-Popp Jácint, Kacsó Bálint, Kádár Elemér, Rácz Lajos, Szőnyi József és Schmith Nándor. A zenekar: Szabó Lóránd Győző, Kelemen-Paksy János, Bartalis Botond, Szakács Kristóf m. v., Márkus Zoltán m. v., Székely István m. v. valamint Marius Bulzan m. v., Énekmondók: Pelbát Ilona és Novák Péter m. v. Dramaturg, játékmester: Novák Péter m. v.

Táncszínházi előadás Szatmárnémetiben

A produkció zeneszerzője Kiss Ferenc m. v., zenei vezetője Horváth Károly m. v., zenei asszisztense Brugós Anikó, koreográfusai Baczó Tünde m. v., Bordás Attila m. v., Orza Călin m. v. és Polgár Emília m. v. A jelmezeket György Eszter m. v. készítette, a játéktér és a látványtervek André Csongor m. v. munkáját dicsérik, a vetített látványt Ugron Réka m. v. tervezte. Az előadás ügyelője Szőke Zsolt, a fény Lázár Attila, a hang pedig Szommer Lajos munkája. A produkciót 2013. április 19-én mutatták be Nagyváradon.

Jegyek felnőtteknek 20, diákoknak és nyugdíjasoknak 10 lejes áron válthatók a színház Horea úti jegypénztárában, hétköznap 10 és 17 óra között, vagy előadások előtt egy órával. Bővebb információkért a 0261-712106-os telefonszámon, illetve a szervezes@harag.eu e-mail címen lehet érdeklődni.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: