2012-01-18 18:52:58• hírek • Kocsis Zoltán

Kis város, kis tüntetés – Szatmárnémetiben ismét utcára vonultak a tiltakozók

Bukarestben és az ország több nagyvárosában lassan egy hete zajlanak a tiltakozó megmozdulások, amelyek igen gyakran erőszakos megnyilatkozásokba csaptak át. Szatmárnémetiben vasárnap délután vonultak először az utcára az elégedetlenkedők, majd szerdán ezt megismételték. Szervezettségükről sokat elmond, hogy kvázi egy időben két tiltakozó akciót is meghirdettek, két különböző helyszínen.

A Szabadság-téren éktelenkedő Vasile Lucaciu szobor elé a közösségi portálokon hívták a tüntetőket. Bár a módszer a tavaly tavaszi, tunéziai felkelésre emlékeztetett, hatékonysága elenyészőnek mondható: összesen tucatnyi fiatal gyűlt össze a megjelölt időpontban. A többségében Olimpia-szurkolókból álló csoport, miközben a kormány és Basescu lemondását követelő szlogeneket skandáltak és egy román zászlóval hadonásztak, egy „Tot ce vrem e libertate", azaz „Csak szabadságot akarunk" feliratú transzparenst is elhelyeztek a szobor talapzatán.

Nagyobb tömeg gyűlt össze az Október 25 téren. Ahol két napja még gyerekek korcsolyáztak, ott most kordon állt. Odébb mentőautó, tűzoltóautó, rendőrök, csendőrök. A félszáz tüntetőből álló tömeg azonban semmilyen gondot nem okozott. Miközben egy középkorú nő egy hangszóróba kiabálta a „nép bánatát", „Le Basescuval", „Le a PDL maffiával", „Le a diktatúrával" feliratú transzparenseket lehetett olvasni. Egy idősebb férfi azon reményének adott hangot, hogy Basescu, Boc, Udrea stb. hamarosan a Ceausescu-házaspár mellé kerül.

„Húsz éve csak kirabolják az országot! Miközben a román nép éhezik, addig ők villákat építettek maguknak! Bebizonyították, hogy képtelenek elvezetni egy olyan országot, mint Románia! Elegünk van abból, hogy a gyerekeinknek nincsenek kilátásaik", szólt többek között a hangszóróba, miközben szolidaritásukról biztosították a bukaresti tüntetőket.

Az országos tiltakozási hullám az elmúlt héten azért robbant ki, mert a Traian Basescu államfővel összeszólalkozó Raed Arafat lemondott az egészségügyi minisztérium helyettes államtitkári tisztségéről. Az ellenzék ezt kihasználva gyorsan pártfogásába vette a palesztin származású orvost, majd a gyakran erőszakba átmenő tiltakozó megmozdulások élére állt. A tüntetések azt követően sem álltak le, hogy kedden Emil Boc miniszterelnök bejelentette: visszahívja posztjára Arafatot.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: