2016-03-15 11:28:34• hírek • Szatmár.ro

Öt éve kezdték meg a székely nyúlfajta kitenyésztését

Havanna-szallander színváltozatú nőstény
Havanna-szallander színváltozatú nőstény

Beért a Rákossy Zsigmond által megkezdett munka: már közel hatvan tenyésztőnél van jelen a székely nyúl.

Isten munkájához hasonló az odaadó és hozzáértő kisállattenyésztők által felvállalt feladat: a szatmári Juhos Bertalan munkájáról már többször is írtunk, ő a negyven évvel ezelőtt kihalt szatmári babos bukó galambot tenéysztette ki újra különböző fajták keresztezésével. Talán nála is nagyobb feladatot vállalt fel a csíkpálfalvi állatorvos, Dr. Rákossy Zsigmond. Ő ugyanis egy teljesen új fajta létrehozására vállalkozott öt évvel ezelőtt. Ráadásul olyat tenyésztett ki, amely amellett, hogy a hazai kisállatkiállításokon is remekül szerepel,  nagyon jól bírja a nehezebb körülményeket is, ellenáll a nyulakat pusztító koxidiózis betegségnek.

"Székelyföldön mindig is minőségi állatokat tartottak a gazdák, a régiónak mégsincs egy saját fajtája. Ezért gondoltam, hogy az államvizsga-dolgozatom megírása kapcsán nekilátok a székely nyúlfajta kialakításához" - tudjuk meg a fiatal állatorvostól.

És hogy milyen is a székely nyúl? Jellemzője a szallander, hamuszürke szín - jelenleg dolgoznak a második színváltozat, a havanna-szallander kialakításán. A hasa és a lábai sötétebb színűek. Jó húsformák és elálló 10-13 centiméteres fülei jellemzik. Ideális testsúlya 5 és 6 kilogramm között van. A tenyésztés öt éve alatt elért eredmény pedig már nem csak Dr. Rákossy Zsigmond gazdaságában van jelen: 60 tenyésztőnél közel 200 egyed majszolja a füvet és munkálkodik a székely nyúl-állomány bővítésén.

Szallander színváltozatú nyuszik

A fajta pedig már jelen van az országos kisállat-kiállításokon is, legutóbb a Lugoson megtartott versenyen már hét székely nyúl is részt vett, közöttük lett országos bajnok Rákossy Lencse nevű, 5,8 kilogrammos egyede. Ő a bíráktól a lehetséges 100 pontból 96,5 pontot kapott.

Ugyan a székely nyúl már másfél évvel ezelőtt ott volt az országos kisállatkiállításon, nemzetközi elismertetése hosszadalmas, akár 15 évet is igénybe vehet. Ahogy az a román juhászkutyák FCI-s elismertetésekor történt, a nemzetközi szervezet éveken keresztül nyomon követi majd a fajta fejlődését, elterjedését, országos versenyeken elért eredményeit, majd ezt követően dönt a hivatalos elfogadásáról. Az elfogadtatás viszont nem lehetetlen. „Franciaorszgában például szinte minden második falunak van saját állatfajtája” - magyarázza az állatorvos.

A fajta nemzetközi elismertetésének feltétele az is, hogy több országban is tenyésszék a székely nyulat. Dr. Rákossy Zsigmond tervei között szerepel ezért a fajta népszerűsítése és a tenyésztés beindítása  Szlovákiában és Magyarországon.

Szallander színváltozatú nőstény

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: