2019-05-08 05:22:01• hírek • MTI

Öt év börtönbüntetésre ítélték az adóhatóság volt elnökét

Jogerősen öt év szabadságvesztésre ítélték Sorin Blejnart, a román adóhatóság volt elnökét, akit befolyással való üzérkedés miatt találtak vétkesnek - közölte kedden a bukaresti ítélőtábla.

Első fokon a bukaresti törvényszék 6 év szabadságvesztésre ítélte Blejnart. A fellebbezés során a volt tisztségviselő a felmentését kérte, végül az ítélőtábla egy évvel csökkentette a rá kiszabott börtönbüntetést.


Blejnar 2009 és 2012 között volt az adóhatóság elnöke. 2016-ban emelt vádat ellene a korrupcióellenes ügyészség, amely szerint az adóhatóság elnökeként a befolyással való üzérkedés bűncselekményét követte el 2011-ben, amikor az általa vezetett intézmény egy közbeszerzési eljárást indított, egy üzletembertől pedig a szerződés 20 százalékának megfelelő összegű kenőpénzt fogadott el, cserében azért, hogy az illető cége kapja meg az állami megrendelést.


Sorin Blejnarnak az egyik beosztottjára kellett nyomást gyakorolnia annak érdekében, hogy az eljárás az üzletember számára kedvezően alakuljon. A vádhatóság szerint 2011 novembere és 2012 januárja között az adóhatóság volt elnöke és annak beosztottja összesen 13,1 millió lej (2,7 millió euró) kenőpénzt kapott, az összeg jelentős része, 12,5 millió lej Blejnarhoz került.


Az adóhatóság volt elnöke kedden kijelentette: igazságtalannak tartja az ítéletet, mert szerinte nem vették figyelembe az általa bemutatott bizonyítékokat, és ezt az ügyet egy olyan ügyész indította, aki ellen azóta már eljárás indult az általa elkövetett visszaélések miatt. Blejnart április közepén egy másik korrupciós ügyben még jogerősen felmentették, miután első fokon 2016 júniusában öt év szabadságvesztésre ítélték.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: