2013-03-12 10:27:32• hírek • Blikk.hu

Öt és fél órán át küzdöttek Cipő életéért

Három hétig még itt volt. Kómás álmában talán még egyszer végigment a 67-es úton, és kismadárként elszállt szeretett hazája és a magyarlakta határvidékek terei, csarnokai felett.

Ahol az elmúlt 23 évben tömegek énekelték vele: Hosszú az út, míg a kezed a kezemhez ér. Szeretni valakit valamiért. Bódi László, vagy ahogy mindenki ismerte, Cipő hétfő hajnalban, 1 óra 26 perckor örökre itt hagyott minket.

Ekkor állapították meg nála a halál beálltát, bár orvosi értelemben február 14-ének estéjén volt utoljára köztünk. Másnap hajnalban leállt a szíve, az ICD-peacemaker azonban nem engedte, hogy ez így is maradjon. Újraélesztette, stimulálta a szívét, de a majd 40 perces oxigénhiányos állapot tönkretette az agyát, kómába került.

És fél éve ültették be neki ezt a különleges szívritmus-szabályozót, ami nem nyújtott hosszú távú megoldást a szívbetegségére, de ez így felelt meg a lelkiismeretének. Cipő nem akart más szívével élni, azt is elutasította, hogy felkerüljön az átültetésekre várók listájára. Az életmódján viszont módosított.

„Az orvosom nem tiltott el semmitől, csak azt mondta: László, mindenből módjával! Lassíts, különben baj lesz! A kialvatlanság ment rá az egészségemre. Már nem is maradok fenn hajnalig egy koncert után, de most sem utasítom vissza, ha zsinórban 11 estén kell közönség elé állnom. De visszább vettem, testmozgást is csak a színpadon végzek, nem sportolok - mesélte tavaly márciusi interjúnkban, amelyben azt is elmondta: - Szeretek élni, és nincs semmi problémám azzal, ami eddig történt, de túl hosszú ideig nem akarnék itt maradni."

A teljes terjedelmű cikk itt olvasható.

 

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: