2010-02-03 16:36:40• hírek • Gozner Gertrud

Osztályfőnöki helyett

A párkapcsolati témák számítanak a legnépszerűbbnek a kilencedik osztályos fiatalok között - tudtuk meg Borsi Zsuzsa pszichológustól, a Szatmárnémeti Caritas Szervezet Drogprevenciós és Tanácsadó Irodájának munkatársától.

Paletta néven a Drogprevenciós és Tanácsadó Iroda évek óta folytat iskolai non-formális oktatási programot a megye középiskoláiban a kilencedikes osztályos diákoknak. A program célja attitűdformalás bizonyos korosztály-specifikus témákban, úgy mint konfliktuskezelés, önismeret, barátság, párkapcsolat és szexualitás - magyarázta lapunknak a szakember.

A diákok öt osztályfőnöki óra keretén belül vesznek részt ezeken a foglalkozásokon, ahol előzetes megbeszélés alapján választják ki, hogy mely témák kerüljenek megvitatásra. Első helyen a párkapcsolat áll, valamint a szülőkkel és a barátokkal kiépített interperszonális kapcsolatok, a második legnépszerűbb témának a pályaválasztás számít, ugyanakkor szintén sokak kíváncsiak a drogokkal kapcsolatos megbeszélésekre is - fejtette ki a Caritas munkatársa.

Egy-egy órán belül kerülnek kifejtésre a témák, majd a negyedik alkalommal kiértékelik a tapasztalataikat. Ezeken a beszélgetéseken az osztályfőnökök nem vesznek részt, hogy ezáltal is diákok könnyebben megnyíljanak egymás előtt, valamint szintén fontos szempont, hogy mindezt szakemberrel tudják megbeszélni, aki korosztályuknak megfelelő szinten, fiatalos nyelvezettel folytatja le ezeket a beszélgetéseket - hangsúlyozta Borsi Zsuzsa.

A fiatalok részéről számos pozitív visszajelzés érkezik, és egyértelmű, hogy igénylik a hasonló programokat. Ebben az évben az iroda munkatársai hét iskolában tartanak foglalkozásokat körülbelül 400 diáknak, mégpedig a Traian Vuia Iskolaközpontban, a Ioan Slavici Líceumban, a Hám János Római Katolikus Iskolaközpontban, a Református Gimnáziumban, Johann Ettinger Líceumban, a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban és a Kereskedelmi Líceumban.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: