2016-05-16 17:12:11• hírek • Kocsis Zoltán

Oszlopok a járda közepén szatmári módra

Az elmúlt esztendőkben együtt értetlenkedtünk itt a Szatmár.ro hasábjain arról, hogy egy lakóház köré építettek egy gyorsforgalmi utat Kínában. Kissé fekete humorral mosolyogtuk meg, amikor szintén a távolkeleti óriás egyik településén egy sír köré épült a toronyház. Hja, Kínában sok minden megtörténhet!

Annyira már nem volt mosolygós kedvünk, amikor Craiova közelében „felejtettek" az építőmunkások az út közepében egy villanyoszlopot. Hiába, az ember más baján tud igazán jól szórakozni.

Amikor aztán a közvetlen környezetünkről van szó, akkor végképp arcunkra fagy a mosoly. Valahogy így jártunk az alábbi fényképeket nézegetve is. A felvételek Szatmár megye harmadik legnagyobb településén, Avasfelsőfaluban készültek.

Örvendetes, hogy az önkormányzatnak sikerült rehabilitálnia egy útszakaszt, felháborító azonban, hogy a járda közepén ott sorakoznak a villanyoszlopok. Gyalogosan még csak-csak használható lenne így is a járda, de gyerekkocsit tolva vagy kerekesszékesek számára már teljességgel használhatatlan!

A villanyoszlopok nem csak Avasfelsőfaluban okoztak gondot. Emlékezhetünk rá, amikor a közelmúltban Szatmárnémetiben ki kellett szedni az alig két hónappal korábban kihelyezett oszlopokat...

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: