2009-10-02 15:17:38• hírek • Gozner Gertrud

Kedvező ajánlatok a téli szezonra

Péntek délben kezdetét vette az idén második alkalommal megszervezett Holiday & Travel Expo turisztikai kiállítás a Szakszervezetek Művelődési Házában.

A szervező cég, a Showtime Entertainment Factory 21 romániai, magyarországi és ukrajnai turisztikai vállalkozást hozott el szatmári vásárba - fejtette ki megnyitó beszédében Antal Attila főszervező. Az utazási irodák mellett szállodák, gyógyfürdők, szállítási cégek, repülőtársaságok hozták el legjobb ajánlataikat a szatmári közönségnek.

Antal szerint sikerült betartani a tavasszal tett ígéretüket, miszerint ősszel is megszervezésre kerül a turisztikai vásár, ugyanakkor ötven százalékkal meg is növelték a kiállítók cégek számát. A megye vállalkozásai is felfigyeltek erre a lehetőségre és egyre többen többen érdeklődnek a vásár iránt - magyarázta a főszervező.

Daniela Culic igazgatónő a társszervező Kereskedelmi Kamara nevében köszöntötte a résztvevőket. Az igazgatónő megelégedettségének adott hangot, mivel sikerült folytatni a vásárt, ugyanakkor sajnálta, hogy a romániai turizmussal foglalkozó cégek még nem elég élelmesek, hogy megfogják a hazai utazóközönséget. A magyarországi határ menti vállalkozásoknak ez sokkal hamarabb sikerült, és átvonzották magukhoz a romániai turistákat - tette hozzá Culic.

Ugyancsak a turisztikai vásár keretén belül a kiállító cégek délután két órától bemutató előadást tartottak a Szatmár Megyei Kereskedelmi Kamara székházában. A vasárnapig nyitva tartó kiállításon a kedvező ajánlatok mellett számos nyereménnyel várják a szatmáriakat.


Daniela Culic és Antal Attila a turisztikai vásár megnyitóján.


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: