2009-10-16 15:48:53• hírek • Ferenczi Noémi

Őszi szalon

Őszi szalon címmel nyílt kiállítás pénteken a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal előcsarnokában a Szatmár Megyei Hagyományos Kultúrát Megőrző és Támogató Központ valamint az Alkotóház Képzőművészek Egyesülete szervezésében.

Újabb szemet gyönyörködtető, az ősz színeit felsorakoztató alkotásokból nyílt festészeti kiállítás a Polgármesteri Hivatal előcsarnokában pénteken. Az érdeklődők összesen huszonnégy művész nyolcvanegy festményét csodálhatják meg. Ezen a tárlaton hazai, vagyis marosvásárhelyi, nagybányai, valamint magyarországi alkotók mutatják be ősz ihlette alkotásaikat.

A kiállítás megnyitóján Ilyés Gyula, Szatmárnémeti polgármestere fejezte ki elégedettségét amiatt, hogy a hivatal előcsarnoka újabb színvonalas kiállításnak adhat otthont valamint amiatt is, hogy minden itt megforduló szatmári gyönyörködhet a kiállított alkotásokban. Ez után átadta a szót Enyedi Istvánnak, a Szatmár Megyei Hagyományos Kultúrát Megőrző és Támogató Központ képviselőjének, aki megpróbálta szavakkal kifejezni azt az élményt melyet ezen festmények színpompás látványa nyújt a szemlélőnek. „Az ősz gazdag színvilágát tárja elénk ez a tárlat. Ezek által a képek által azt az oldalát látjuk ennek az évszaknak, amit az alkotó mutat meg nekünk, nemcsak a csodás színeket, hanem annál sokkal többet"- fejtette ki Enyedi.

Végül Gergely Csaba, az Alkotóház Képzőművészek Egyesületének elnöke mondott elismerő szavakat a felsorakoztatott alkotásokról.


Zenei összeállítás tette még hangulatosabbá az Őszi szalon megnyitóját
Zenei összeállítás tette még hangulatosabbá az Őszi szalon megnyitóját


Huszonnégy művész nyolcvanegy festményét csodálhatják meg az érdeklődők

Huszonnégy művész nyolcvanegy festményét csodálhatják meg az érdeklődők


 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: