2018-09-19 11:25:30• hírek • Bede Emőke

Őszi kirándulások a Szatmárnémeti Természetjárókkal

Bár már javában benne vagyunk az őszben, a kellemes időjárásnak köszönhetően még mindig szuper kirándulásokat lehet szervezni, s ehhez nem is kell túlságosan messze mennünk, hiszen Szatmár megyében is sok meglátogatásra érdemes hely van.

Épp ezért a Szatmárnémeti Természetjárók csapata újabb csoportos kirándulást szervez. E hét szombatján egy nagyszerű biciklitúrára várják az érdeklődőket. Találkozó reggel 7 óra 15 perckor a szatmári vasútállomáson, ugyanis Halmiba vonattal jutnak el a jelentkezők. Innen a Halmi-Halmihegy-Tamásváralya-Batarcs-Ugocsakomlós-Szárazvölgy útvonalon jutnak el Nagytarnáig, majd a hegyeken át Turc és Nagygérce érintésével Túrterebesig karikáznak. Innen már csak hazafele vezet az út, a csapat Mikolán át jut vissza Szatmárnémetibe. A táv hossza kb. 85-90 km. Kisebb-nagyobb emelkedők vagy lejtők előfordulnak, de a túra nem túl nehéz. Hazaérkezés 19 óra környékén.
 

Vasárnap pedig szalonnasütéssel egybekötött gyalogtúrára kerül sor, melynek első állomása a Kis Bódi-tó, majd fel a Hizsa-nyeregbe és a Hizsa-csúcsra, onnan pedig le a hizsai buszmegállóba. A csoport vasárnap reggel 7 óra 15 perckor találkozik a vasútállomáson, innen indul a vonat 7 óra 43 perckor Nagybánya felé. A gyalogtúra nehézségi szintje közepes.
 

A Szatmárnémeti Természetjárók minden érdeklődőt nagy szeretettel várnak, további részletekért a 0746 755 110-es telefonszámot lehet hívni.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: