2017-10-20 08:59:13• hírek • Szatmár.ro

Őszi hagyományokkal ismerkedtek az ovisok

Csütörtökön együtt szórakozott szülő és gyermek a 6. számú napközi óvodában, ugyanis megrendezték az Őszi kosár című programot. Az eseményről Popp Ivett óvónő számol be a Szatmár.ro olvasóinak.

"Óvodánkban, a szatmárnémeti 6-os számú napköziben az  idén is megrendezésre került az  Ősz kosara  elnevezésű  tevékenység, amelyen részt vettek a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is.

A délelőtt folyamán a gyerekek zöldséget és gyümölcsöt faragtak, majd délután a szülők is bekapcsolódhattak a programba, amelyre  az óvoda udvarán került sor. Az óvónők által berendezett öt tevékenységi központban egy-egy őszi hagyománnyal ismerkedtek meg a gyerekek, majd ezeket szüleikkel is gyakorolhatták. Minden csoport nagy lelkesedéssel ügyeskedett a máléfejtésnél, a dió- és mogyorótörésnél, a must készítésénél, a tökfaragásnál és a vegyes savanyúság készítésénél.

A tevékenység végén az óvoda közössége megvendégelte a résztvevőket sült burgonyával, sütőtökkel és kaláccsal. A nap folyamán készült tárgyak kiállításra kerültek az óvoda udvarán. Mindenki élményekkel gazdagon tért haza, örvendezve a közösen eltöltött hasznos óráknak."

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: