2010-11-15 11:39:06• hírek • Kocsis Zoltán

Évtizedek óta nem megy a Haladásnak az Üllői úton

Győrött botlott és vesztett pontokat a magyar labdarúgó élvonal, az NB1 listavezetője, a Videoton, így a címvédő Debrecen a Zalaegerszeg legyőzésével feljött három pontra. Az Újpest három, az MTK hat nyeretlen meccs után tudott nyerni, a Ferencváros pedig két nagy góllal verte a Haladást.

A tavalyi bronzérmes Győr a tavalyi ezüstérmes Videotont fogadta, ám az idén csalódást keltően szereplő zöld-fehérek és a listavezető piros-kékek összecsapása nem járt esztétikai élvezetekkel: az első félidő szinte komoly lehetőség nélkül ért véget. A szünet után Sztanicsics kiállítása után sem kerültek fölénybe a vendégek, olyannyira, hogy a hazaiak a 85. percben Ganugrava bombagóljával megszerezték a vezetés. Igaz, ekkor már a vendégek is tízen voltak a pályán, hisz Vaskó a gól előtt kézzel állította meg az akciót. Ezzel azonban még semmi sem dőlt el, mivel a végeredményt egy újabb szabálytalanság döntötte el: mivel ez a hazai tizenhatoson belül történt, Alves pedig értékesítette a büntetőt, így 1-1-el ért véget a találkozó.

A játéknap másik rangadóján a tavalyi első Debrecen a tavalyi negyedik Zalaegerszeget fogadta. A címvédő remekül kezdte a találkozót, hisz a hatodik percben Yannick beadása után Varga talált a saját kapujába, majd a 22. minutumban egy szöglet után Coulibaly bólintott és duplázta meg a DVSC előnyét. Ezt követően a ZTE sebességet váltott és a szünet után gyorsan szépített: Horváth hatalmas kapufája után Simon vágta be a kipattanót, beállítva ezzel a végeredményt, a két gárda pedig helyet cserélt a tabellán.


A DVSC egy lépéssel az ZTE előtt fotó: dvsc.hu
A DVSC egy lépéssel az ZTE előtt fotó: dvsc.hu


Az Újpest a legutóbbi három bajnokiját elveszítette és a régi idők rangadóján a Kispest ellen mindenképpen javítani szeretett volna. Bár az első félidő gyengére sikeredett, a lila-fehérek mégis előnnyel vonulhattak szünetre: Simon kétszer remekül adott be szélről, a 41. percben Hajdú rúgta saját kapujába a labdát, a 45.-ben pedig Böőr duplázta meg csapata előnyét. A szünet után Sadjo kezezése után Rajczi büntetőből tette biztossá csapata győzelmét, amin az sem változtatott, hogy Bajner a 82. percben szépíteni tudott.

1982 áprilisa óta nem tudott nyerni, 1996 áprilisa óta pedig nem tudott pontot szerezni a Haladás a Ferencváros otthonában. A hazaiak örömére ez a sorozat ezúttal sem szakadt meg, bár kedvenceik a vártnál nehezebben tudták megszerezni a három pontot, a veszélyesen kontrázó szombathelyiek többször is megdolgoztatták Ranilovic kapust. Győzelmét a Fradi végül két nagyszerű egyéni megmozdulásnak köszönheti: a 40. percben Heinz lőtt pazar szabadrúgásgólt, a 61. minutumban pedig egy szöglet után Maróti kapásból talált a hálóba. A 87.percben Kenesei felsőkapufás fejese csak a szépítéshez volt elég.


Heinzot ünneplik a társak szabadrúgásgólja után fotó: ftc.hu
Heinzot ünneplik a társak szabadrúgásgólja után fotó: ftc.hu


A tabella élén a 30 pontos Videoton előnye már csak három pont a Debrecen, négy a Zalaegerszeg és öt a Ferencváros előtt. Az Újpest 19 pontjával a kilencedik, az MTK egy pont és egy hely lemaradással követi a lilákat.

Eredmények:

MTK - Pápa 2-1
gólok: Könyves (75.), Eppel (75.), illetve Abwo (61.)

Győr - Videoton 1-1
gólok: Ganugrava (85.) illetve Alves (90.)

Szolnok - Kaposvár 1-2
gólok: Ngalle (60.), illetve Szepessy (2.), Perics (65.)

Debrecen - Zalaegerszeg 2-1
gólok: Varga (5., öngól), Coulibaly (22.), illetve Simon (52.)

Siófok - Kecskemét 1-2
gólok: Mohl (39., öngól) - Foxi (43.), Tököli (78.)

Vasas - Paks 2-3
gólok: Ferenczi (14.), Németh (77.), illetve Kiss (25.), Heffler (50.), Böde (62.)

Újpest - Honvéd 3-1
gólok: Tisza (40.), Böőr (45.), Rajczi (52., 11-es), illetve Bajner (81.)

Ferencváros - Haladás 2-1
gólok: Heinz (40.), Maróti (61.), illetve Kenesei (83.)

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: