2010-11-22 11:32:14• hírek • Szatmar.ro

Őszi első a Videoton, de ez mégsem biztos

A 15. fordulóval elméletileg véget ért a magyar labdarúgó élvonal, az NB1 őszi szezonja, gyakorlatilag viszont (nehezen megmagyarázható okok miatt) az első két tavaszi fordulóra is idén kerül sor. Ennek következtében, bár az Újpest elleni győzelmével a Videoton megnyerte az odavágókat, a rá szorosan tapadó Zalaegerszeg és Ferencváros miatt mégsem lehet benne biztos, hogy az élen telel.

A 15. forduló egy hatalmas meglepetéssel nyitott, a címvédő Debrecen egy újabb nagy pofonba szaladt bele Szombathelyen, ahol az utolsó előtti Haladás 3-0-ra elintézte az utóbbi két év bajnokát. A zöld-fehérek már a 3. percben megszerezték a vezetést Fodrek szabadrúgását követően, majd a szlovák légiós a 45. percben duplázott. A találkozó nem hozott sok helyzetet, így hát Fodrek abszolút a meccs emberévé lépett elő azzal, hogy a 71. percben összehozott egy büntetőt is, amit Tóth értékesített.

Nehéz meccsre számíthatott Pápán a Ferencváros, hisz a hazaiak nemrég az Újpestet is legyőzték saját közönségük előtt. A sárga-feketéknek azonban ezúttal esélyük sem volt a remeklő zöld-fehérek ellen, akik Schembri mesterhármasával továbbá Heinz és Morales góljaival lelépték a hazaiakat. A meccs krónikájához hozzátartozik még egy Csizmadia-kapufa, na meg a hazaiak részéről Bárányos tizenegyese, amit Haber kapus a 80. percben védeni tudott.

A játéknapot egy igazi rangadó zárta, a listavezető Videoton az idén csalódást keltő Újpestet fogadta. Az első félidőben nem látszott meg a két csapat közötti 11 pontnyi különbség, hisz mindkét fél egy sor helyzetet alakított és hagyott ki: a hazaiaknál Alves (háromszor is) és Nagy, a vendégeknél pedig Kovács, Simon és Rajczi került közel a gólszerzéshez. A szünet után már inkább a küzdelem dominált, visszaesett a helyzetek száma, sejteni lehetett, hogy egy gól döntő lehet. Ezt pedig a 77. percben Gosztonyi passza után Nikolics szerezte meg, amivel a Videoton bebiztosította vezető pozícióját.


Az Újpestnek fájt a Videoton elleni meccs fotó: vidi.hu
Az Újpestnek fájt a Videoton elleni meccs fotó: vidi.hu


Mivel a Zalaegerszeg is nyerni tudott a Szolnok ellen, így a 29 pontos kék-fehérek és a 28 pontos Ferencváros is tartja a lépést a listavezető Videotonnal (33 pont), míg a Debrecen egy kicsit visszaesett (27 pont). Az Újpest és az MTK egyaránt 19 egységet szerzett mostanáig, amivel a kilencedik illetve a tizedik pozícióban szerénykednek.

Eredmények:
Kaposvár
- Győr 3-0
gólok: Oláh (19., 57.), Petrók (59.)

Honvéd - Siófok 0-1
gól: Délczeg (39.)

Kecskemét - Vasas 3-1
gólok: Alimpijevics (9.), Litsingi (59.), Bodiong (67.), illetve Németh (32.)

Haladás - Debrecen 3-0
gólok: Fodrek (3., 45.), Tóth (71., 11-es)

Zalaegerszeg - Szolnok 2-1
gólok: Miljatovics (16.), Kamber (52.), illetve Remili (88.)

Paks- MTK 1-1
gólok: Könyves (72.), illetve Böde (80.)

Pápa - Ferencváros 0-5
gólok: Schembri (18., 27., 76.), Heinz (40.), Morales (75.)

Videoton - Újpest 1-0
gól: Nikolics (78.)

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: