2018-10-20 06:47:31• hírek • Közlemény

Ősz kosara a 6-os Számú Napköziben

 

Óvodánkban, a szatmárnémeti 6-os Számú Napköziben, az  idén is hagyományszerűen megrendezésre került az “Ősz kosara“  elnevezésű közös szabadtéri tevékenység, melyen részt vettek a gyerekekkel együtt a szülők és nagyszülők is.

Délután a szülők bekapcsolódhattak a programba, mely  az óvoda udvarán került megrendezésre. Az óvónők által berendezett öt tevékenységi központban egy-egy őszi, régi hagyománnyal ismerkedtek meg és gyakorolták is a gyerekek a szüleikkel, nagyszüleikkel együtt.

 

 

Minden csoport nagy lelkesedéssel ügyeskedett a kukoricafejtésnél, ahol felelevenítettük a szülőkkel közösen, milyen nagy öröm volt babát készíteni a csuhéból, házat és autót építeni csutkákból. A régi idők emlékére fekete-fehér fényképeket nézegettünk, eközben persze kicsinek és nagynak egyaránt szorgosan járt a keze.

 

 

Ez után következett a szőlő préselése, melyből mustot készítettek. A vegyes savanyúság felvágása és eltevése jött. Eztán a zöldségeket és gyümölcsöket díszítettünk, nyers és szárított formában is. Jó példa arra, hogyan lehet egészséges módon rágcsálnivalót készíteni. Az óvoda udvarán kiállításra kerültek a remekművek.

 

 

Az utolsó tevékenységcsoportnál az érzékszervek fejlesztésére is gondoltunk, így olyan játékokban ügyeskedhettek az óvodások, ahol szükségük volt a tapintásukra, az ízlelésükre, sőt, mezítláb átsétálhattak egy olyan varázslatos ösvényen, mely próbára tette minden ösztönüket. Az ösvényen volt szalma, dió, föld, bùza és víz.

 

 

A tevékenységek végén az óvóda közössége megvendégelte a résztvevőket sült burgonyával, sütőtökkel. Végezetül pedig együtt a szülőkkel és a nagyszülőkkel, egy közös népi körtánccal zártuk ezt a felejthetetlen napot.

 

 

Mindenki csodás élményekkel gazdagon tért haza, örvendezve a közösen eltöltött hasznos óráknak.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: