2017-07-08 17:44:50• hírek • Hirado.hu

Ostromállapot Hamburgban a G20 alatt

Valóságos ostromállapot volt pénteken Hamburgban a húsz legfejlettebb ország (G20) csúcstalálkozójának megnyitásakor, a tüntetők és a rendőrök közötti összecsapásban 197 rendőr megsebesült.

Tüntetők ezrei vonultak az utcákra, hogy megakadályozzák a küldötteket abban, hogy eljussanak a találkozó színhelyére. A rendzavarásról felgyújtott autók – közöttük több rendőrségi jármű – és a város felett gomolygó füstfelhők tanúskodtak. A tüntetők barikádokat is gyújtottak fel és fosztogattak.

Televíziós felvételek tanúsága szerint a hatóságok páncélozott járművekkel tolták félre a szélsőbaloldali aktivisták által emelt, égő barikádokat, a környező házakat átvizsgálták, miközben a városnegyed felett két, fényszórókkal felszerelt helikopter körözött. Értesülések szerint a tiltakozók által sokáig blokkolt egyik kereszteződést kiürítették, vízágyúkat és könnygázt is bevetettek. Több randalírozó aktivista a szóban forgó kerület mellékutcáiban tűnt el a helyszínről, később pedig ismét több százan gyülekeztek a városi gyorsvasút egyik közeli megállójában.

A rendőrség a Facebookon keresztül felszólította a békés demonstrálókat, hogy láthatóan határolódjanak el az erőszakos tüntetőktől és hagyják el a környéket.

Soha nem látott erőszak

Timo Zill rendőrségi szóvivő szerint a német hatóságok eddig erőgyűjtés miatt kivártak, ráadásul az embereik biztonságát is figyelembe kellett venniük, hiszen az aktivisták utcaköveket és Molotov-koktélokat gyűjtöttek a házak tetején. “Még soha nem tapasztaltunk ilyen mértékű gyűlöletet és erőszakot” – fogalmazott Zill a Bild című lap online kiadásában.

A Donald Trump amerikai elnök elleni tiltakozások olyan hevesek voltak, hogy felesége, Melania nem tudott eljutni az állami vezetők házastársai számára rendezett programokra, mert a rendőrség úgy ítélte meg, hogy túl veszélyes elhagynia a házat. A rendőrök több mint 80 tiltakozót vonszoltak el az Outer Alster tó közelében lévő útról, amely Trump elnök egyik lehetséges útvonala volt.

Kora este a tiltakozók az Elbphilharmonie épülete felé vonultak, hogy megzavarják a 20 ország vezetőinek a város új koncertpalotájában tervezett esti programját, és megpróbáltak behatolni a tüntetők elől lezárt területre.

Repültek a Molotov-koktélok, szálltak a jelzőrakéták  

A rendőrség szerint mintegy 6000 ember próbált meg behatolni az övezetbe, közülük legalább ezren álarcon viseltek. A német törvények értelmében a tüntetőknek tilos elfedni az arcukat.

A rendőrség vízágyúkat vetett be, hogy visszaszorítsa a tömeget, míg a tiltakozók gépkocsikat gyújtottak fel, palackokkal és kövekkel dobálták a rendőröket. A jelek szerint az esti rendezvény a tervek szerint megkezdődött, Angela Merkel kancellár és több vezető megérkezett a helyszínre, köztük Donald Trump amerikai elnök  és felesége is  - írta a dpa német hírügynökség.

A hangverseny kezdete előtt a Greenpeace környezetvédelmi szervezet mintegy 15 hajója közelítette meg a koncertpalotát a kikötő irányából. A tiltakozók elől elzárt területhez érve a hajók felgyorsítottak, mintegy kétszáz tüntető a vízbe ugrott.

Napközben Altona kerületben a tüntetők Molotov-koktéllal dobáltak meg egy rendőrőrsöt és a közeli pályaudvart, valamint rendőrségi autókat gyújtottak fel.

Tizenegy tüntető súlyosan megsérült, amikor a város Bahrenfeld kerületében megpróbáltak áthatolni egy kerítésen. A négy méter magas kerítés a súlyuk alatt összeomlott, és maga alá temette őket.

A rendőrség közlése szerint húsz tiltakozó rátámadt a biztonsági őrökre a Park Hyatt szállodában, ahol Vlagyimir Putyin orosz, Mun Dzse In dél-koreai elnök, valamint MalcolmTurnbull ausztrál kormányfő szállása van.

A rendőrségi helikopterekre jelzőrakétákat lőttek ki, az egyik kis híján eltalálta a helikoptert – közölte a rendőrség, amely szerint tüntetők betörték a mongol konzulátus ablakait és kiszúrták a kanadai küldöttség egyik gépkocsijának abroncsait.

Nincs megállás 

Angela Merkel elítélte és elfogadhatatlannak nevezte az erőszakot. Hozzátette: megérti a békés tüntetéseket, de az erőszakos tiltakozások emberéleteket veszélyeztetnek.

Mintegy 20 ezer rendőrt vezényeltek a kikötővárosba a rend fenntartására az ország minden részéből. A hamburgi rendőrség pénteken további erősítést kért, hogy kordában tudja tartani az erőszakot. Estére több mint 850 rendőrt tartott Hamburg felé öt szövetségi államból.

Az összecsapásokban 160 rendőr sebesült meg könnyebben és 100 tüntetőt vettek őrizetbe, néhányuk ellen letartóztatási parancsot is kiadtak, ők most vizsgálati fogságban vannak.

Kezd megnyugodni a helyzet

A rendőrség a Twitteren a kora hajnali órákban azt közölte, hogy kezd megnyugodni a helyzet, bár Schanzenviertelből még mindig érkeznek jelentések kisebb csoportok randalírozásáról.

Péntek esti helyszíni beszámolók szerint a tanácskozás helyszíne körüli városrészekben a békés demonstrálók és nézelődők között elvegyülő szélsőbaloldali aktivisták kövekkel, palackokkal dobálták és tűzijáték-rakétákkal támadták a rendőröket, épületek felújításához használt állványokból és hulladékból barikádokat emeltek és gyújtogattak.

A rendőrség összesítése szerint a két napja tartó zavargásokban 197 rendőr sebesült meg. Egyelőre nem tudni, hány aktivista sérült meg a zavargásokban. A tűzoltóság szóvivője elmondta: a tüntetők saját mentőorvosokkal rendelkeznek, így sok esetben nem szorulnak a hatóságok segítségére.

A csúcstalálkozó biztosítására mintegy 20 ezer rendőrt vontak össze Hamburgban más német tartományokból és külföldről. A német egységek munkáját osztrák rendőrök mellett hollandok is támogatják, de a súlyos zavargások miatt pénteken további erősítést kértek.

Nem lehet autóval közlekedni

A tüntetések miatt nagy fennakadások voltak a tömegközlekedésben, a rendőrség Twitter-üzenetekben szólította fel a lakosokat, hogy ne közlekedjenek autóval a városközpontban.

Wolfgang Schauble német pénzügyminiszter biztonsági okokból nem tudott megjelenni a találkozó keretében a városközpontban tartott egyik rendezvényen – közölték a szervezők.

Szombatra mintegy 100 ezer globalizáció-ellenes tüntetőt várnak a hamburgi Deichtorplatzra.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: