2017-04-28 11:49:51• hírek • MTI

Összeütközött két hajó a Fekete-tengeren

Összeütközött egy orosz hadihajó és egy élő állatokat szállító hajó csütörtökön a Fekete-tengeren, a Boszporusz tengeri szoros északi végénél található török Kumköy településtől mintegy 33 kilométerre északra - jelentette az NTV török hírtelevízió.

A beszámoló szerint az orosz hajó először az oldalára dőlt, majd elsüllyedt, de 78 főnyi legénységét a parti őrség kimentette. A másik, togói felségjelzésű hajóban tartózkodó 17 ember szintén jól van. A 81 méter hosszú hajónak az orrában keletkezett kisebb kár, így folytathatja útját Romániából Jordániába 8800 birkából álló rakományával.
    
Az NTV értesülése alapján az ütközés feltehetően a sűrű köd miatt következett be.
    
Binali Yildirim török kormányfő az eset után felhívta orosz hivatali kollégáját, Dmitrij Medvegyevet és sajnálatát fejezte ki az incidens miatt.
    
A Hürriyet című török napilap internetes oldalán azt írta, hogy az 1580 tonna tömegű, fegyvertelen orosz hadihajót Lengyelországban gyártottak. A jármű 1970-ben állt szolgálatba és hidroakusztikai érzékelőjének, illetve egyéb felderítő eszközeinek köszönhetően más hajók, valamint tengeralattjárók megfigyelésére használták.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: