2019-07-03 06:25:11• hírek • Bede Emőke

Összeütközött két autóbusz az éjjel Szatmárnémetiben

Bármennyire is közhelyessé vált mára már az a kijelentés, hogy a történelem megismétli önmagát, azt mégsem állíthatjuk, hogy igazságtartalma megkopott volna. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a kedd éjszakai buszbaleset, mely Szatmárnémetiben, a Déli Ipari Park közelében, a Hegyi úton történt.

A rendőrség által is megerősített információk szerint az egyik, épp hazafelé tartó munkásokat szállító busz 63 éves vezetője szeretett volna kikanyarodni a Hegyi útra, azonban egyelőre tisztázatlan okok miatt nem vette észre a szabályosan érkező másik járművet és belerohant abba. Az ütközés nyomán kb. 10 személyt kellett egészségügyi ellátásban részesíteni, egy 29 és egy 49 éves nőt pedig bent is tartottak a kórházban további kezelésekre. Az alkoholszondás vizsgálat eredménye mindkét sofőr esetében negatív lett. 


2018 áprilisában szinte minden részletében egyező, ugyancsak buszokat érintő, három súlyos személyi sérüléssel járó baleset történt a fentebb említett kereszteződésben. De többször előfordult az is, hogy személyautók ütköztek az ipari park bejáratánál, épp ezért tavaly októberben a  polgármesteri hivatal Közlekedésbiztonsági Bizottsága úgy döntött, érdemes volna egy körforgalommal gátat szabni a baleseteknek. Hogy a körforgalom egyértelmű szabályainak ellenére mégis hol hibázott pontosan a buszsofőr, azt csak a rendőrségi nyomozás lezárta után lehet pontosan megmondani. 


Amint további információkkal rendelkezünk, cikkünket frissítjük.





 

Hozzászólás:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
# koronavírus # baleset # helyhatósági2020 # hétvégiinterjú # körgyűrű
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: