2017-07-28 17:52:36• hírek • Szatmár.ro

Összetettben a második a Red Bullon Gyenes Mani

fotó: actiongraphers.com
fotó: actiongraphers.com

A pénteki futam volt az idei verseny legnehezebb próbája.

A világ legnehezebb hard-enduro versenyét tartják július 25-e óta Nagyszeben környékén: a 14. Red Bull Romaniacs-et. Az Autonet Motorcycle Team színeiben versenyző Gyenes Emánuel a világon az egyetlen motoros, aki ennek a versenynek az összes eddigi kiadásán részt vett és mindeniket sikerült is befejeznie – és nagyon jól áll idén is.

A Nagyszeben utcáin tartott bevezető futamon a 9. legjobb időt mente a Silver kategóriában, azóta pedig csak jobban alakul számára a verseny. Igaz, hogy az első terep-napon több más motorossal együtt eltévedt, érdekes perceket vesztve, de akkor is a 3. legjobb idővel ért célba a kategóriájában.

A második terepnapon a második legjobb időt futotta, a pénteken befejezett harmadik futamon pedig harmadik lett – viszont összetettben továbbra is második.

“Egy nappal a vége előtt a második helyen állok az összetettben. A mai nagyon nehéz nap volt, a szervizpontig nagyon jó ritmusban haladtam, de utána hibáztam párat és értékes perceket veszítettem. Holnap megpróbálok annyit behozni az elvesztett percekből, amennyit csak lehet” – nyilatkozta a szatmári motoros.

Az összetett pontlistán Mani előtt a brazil Brouno Crivilin áll, az előnye nagyjából 10 perc. “Nagyon nagy szerencse kellene hozzá, hogy be tudjam hozni a lemaradást” – mondta Gyenes, aki az idei Romanics esetében a dobogó-közeli helyezést tűzte ki célul.  

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: