2020-01-08 19:08:04• hírek • Szatmár.ro

Összetettben Mani már a 41. helyen áll!

Neom és Al ’Ula között 676 kilométer várt szerdán a Dakar-mezőnyre, ebből 453 kilométer volt a mért szakasz. „Nehéz és nagyon poros volt a mért szakasz, az eleje nagyon gyors volt, a második része viszont veszélyes, sok kővel” – így foglalta össze röviden Gyenes Emánuel, az Autonet Motorcycle Team versenyzője a szerdai futamot követően.
 

A szakasz leggyorsabb motoros versenyzője a chilei Jose Ignacio Cornejo Florimo volt, 4 óra 24 perc és 51 másodperc alatt teljesítette a távot. Az Autonet Motorcycle Team versenyzője, Gyenes Mani a 38. helyen ért célba, hátránya 49 perc és 53 másodperc volt az éllovashoz képest. Ezzel a szatmári Dakar-hős újabb helyeket lépett előre az összetett listán, ahol most a 41. helyezett.
 

A maraton kategóriában, ahol komoly változtatást, cserét nem lehet eszközölni a motoron a verseny ideje alatt, Mani a 8. helyen zárt, összességében pedig őrzi 10. helyét.
 

A Gyenes számára idén legfontosabb kategóriában, a Malle Motoban, ahol a versenyző maga javítja motorját, a negyedik etapot a szatmári versenyző nyerte meg, ezzel pedig továbbra is őrzi első helyét ebben a kategóriában – a második helyezett francia Florent Vayssade-dal szemben az előnye több mint 57 perc.
 

Csütörtökön Al-’Ula és Ha’il között 211 kilométer összekötő és 353 kilométer mért szakasz vár a versenyzőkre. Az út 41 százaléka pedig homokdűnés terep lesz!


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: