2010-02-02 16:01:39• hírek • Parajdi Andrea

Összeszokott diákságot tesznek tönkre

Csalódottan fogadták a Dariu Pop Általános Iskola tanárai és szülői kara az iskola bezárásának hírét. Kedden, tiltakozó megmozdulásként, a főtanfelügyelőnél és a polgármesternél jártak, hogy választ kapjanak arra a kérdésükre, miért pont az ő közösségüket kell szétszakítani. Minimális remény van arra, hogy egyben maradhat a tanintézmény diáksága.

Nemhiába mondta Ilyés Gyula polgármester a tavalyi év végén, hogy 2010 tele lesz konfliktusokkal, és hatalmas káosz várható nem csak a helyi adminisztráció, hanem az egészségügy és tanügy területén is. Az akkori jóslatnak már meg is van az első bizonyítéka.

Mint ismert, a minisztérium az idei esztendőtől egy általa meghatározott fejkvóta szerint utalja ki a tanárok fizetését. Az összeg olyannyira kevés, hogy helyi szinten legalább ötszáz tanárnak szó szerint nem jut majd fizetés. A minisztérium ahelyett, hogy szembenézzen ezzel a kényes problémával és megemelné a kiutalni tervezett összeget, csak annyit üzen minden Tanfelügyelőségnek és helyi adminisztrációnak, hogy szervezze át a tanügyi rendszert ,és ahol szükséges ,zárjon be iskolákat, vonjon össze tanintézményeket és bocsásson el annyi tanárt, amennyinek nem jut fizetés.

Jó romániai szokás szerint minderre még két hónapot sem kaptak a helyi illetékesek, holott ez az intézkedés hosszabb időt igényelne. A minisztériumba február 5-ig fel kell küldeni az átszervezésekről és elbocsájtásokról szóló listát. Bár egyelőre még nincs hivatalosan aláírt dokumentum arról, hogy melyek azok az iskolák, amelyek bezárásra kerülnek, a tervek azért már összeálltak, és már az első felháborodást is kiváltották.

Információink szerint bezárják a Lucian Blaga utcai 7-es számú Általános Iskolát, a Batizi úti 13-as iskolát, az Ady Endre utcai 5. számú Általános Iskolát, illetve a 16-os lakótelepi Dariu Pop Általános Iskolát is.

Küzdenek az iskolájukért

A Dariu Pop Általános Iskola tanári kara, szülői bizottsága és kisdiákjai közül több mint hetvenen vonultak ki kedden délelőtt a Szatmár Megyei Tanfelügyelőség elé, hogy Mariana Popa főtanfelügyelőnél adjanak hangot a nemtetszésüknek. A főtanfelügyelőnő elmondta, a három szintes iskola legtöbb helyisége kihasználatlanul áll, az oda járó 238 diák (ebből kb. 60 magyar tanuló) nem üti meg a szükséges létszámot, ezért van szükség az intézmény bezárására, és a diákok más iskolába való integrálására. A szülők azonban éppen ettől félnek a legjobban, mint elmondták, ezzel az intézkedéssel szétszakítják a megszokott közösséget, hiszen egy-egy csoportot valószínüleg úgy osztanak el, hogy egy részük a Balcescu-Petőfi Általános Iskolában, míg mások az Avram Iancu Általános Iskolában kapnak majd helyet.


Körülbelül hetvenen gyűltek össze a dariu Pop Általános Iskola bezárása ellen tiltakozni
Körülbelül hetvenen gyűltek össze kedden a Dariu Pop Általános Iskola bezárása ellen tiltakozni


A tiltakozók tábora a közösség egyben maradása érdekében vállalta fel, hogy személyesen fordul az illetékesekhez ,és hangot ad panaszának. „Az én gyerekeim egész éjszaka sírtak, szinte semmit nem tudtak aludni, miután az este megtudták, hogy mi vár az iskolájukra és rájuk" - mondta az egyik elkeseredett anyuka, míg mások azt hangoztatták, hogy a Dariu Pop Általános Iskola szülőközössége mindig is olyannyira támogatta a tanintézményt, hogy számtalan fejlesztést, eszközbeszerzést saját pénzükből valósítottak meg, anélkül, hogy segítségért a Polgármesteri Hivatalhoz fordultak volna. Mariana Popa főtanfelügyelőnő mindezek hallatán éppen olyan kemény maradt, mind amikor fogadta a „sztrájkoló" kis tömeget.

A maga stílusában annyit mondott, hogy az már az "Önök problémája, hogy mi lesz az épületbe fektetett szülői pénzekkel", illetve arra kérte az átlagosnál magasabb hangon kommunikáló szülőket és tanárokat, hogy írják le kérésüket, majd pedig megkapják rá a hivatalos választ. A főtanfelügyelőnő kifejtette, hozzá tulajdonképpen nincs amiért jöjjenek, mert ha most eleget tesz a kérésüknek, akkor pár hónap múlva azért fognak ismét sztrájkolni, mert az intézmény harminc tanára közül legalább húszan nem kapnak majd fizetést, hiszen központilag nem biztosított a munkájukért járó összeg.

Mariana Popa, nem is kívánta sokáig folytatni ezt a beszélgetést, ezért nem túl szimpatikus módon hamar „lerázta" a felháborodott szülőket, a helyzeten már csak azzal tudott még jobban rontani, amikor meglehetősen pejoratív hangsúllyal még az is kicsúszott a száján, hogy „Ez van, sajnálom".


Mariana Popa nem áltatta a felháborodott szülőket. Kerek perec kijelentette erre az intézkedlsre feltétlen szükség van
Mariana Popa nem áltatta a felháborodett szülőket. Kerek-perec kijelentette erre az intézkedésre feltétlen szükség van


Ilyés adott némi reményt az elkeseredett szülőknek

A tiltakozó szülők és tanárok a főtanfelügyelőnő „segítőkészségén" felbuzdulva a Polgármesteri Hivatalhoz indultak, hogy Ilyés Gyula polgármesternél is közbenjárjanak saját érdekükben. A polgármester, illetve Kereskényi Gábor alpolgármester készségesen hallgatták végig az olykor könnyeikkel küzdő szülők és tanárok panaszát. Ilyés elmagyarázta a fejkvóta miatt kialakult helyzetet, majd próbálta megértetni, hogy a pénzhiány miatt muszáj meglépni ezeket az intézkedéseket. A beszélgetés első felében még egy apró reménysugárt sem kaptak az iskoláért küzdők.

Később szóba jött az a variáció, hogy a jelenleg három székhelyen működő Voinicel Óvoda a Dariu Pop Általános Iskola épületébe költözhetne, és így jobban ki lehetne használni az ingatlant, a gyerekek pedig együtt maradhatnának. „ Bennünket nem zavarna, ha az óvoda hozzánk költözne, nekünk az a fontos, hogy mi ne szakadjunk el egymástól" -hangoztatták. Míg a főtanfelügyelőnő a felvetett lehetőség felé egyáltalán nem hajlott, addig Ilyés talált benne logikát. -Fontolóra vesszük, és tárgyalni fogunk erről az elképzelésről. Nekünk is számításokat kell végezni, ahhoz, hogy tudjuk ez az összevonás mennyire lenne költséghatékony - magyarázta a polgármester.


Ilyés és Kereskényi valamivel megértőbben fogadta az elkeseredett szülőket és tanárokat, aki egy ksi reményt is kaptak arra, hogy megmenekül az iskolájuk
Ilyés és Kereskényi valamivel megértőbben fogadta az elkeseredett szülőket és tanárokat, akik még apró reményt is kaptak arra, hogy megmenekülhet az iskolájuk


Nem csak a Dariu Pop Általános Iskola bezárásának híre váltott ki elégedetlenséget

Igaz, hogy egyelőre csak ennek a tanintézménynek a szülői bizottságában és tanári karában volt annyi mersz, hogy összefogjanak, és igyekezzenek megelőzni a rájuk váró átszervezést, azonban más intézmények is panaszkodnak. A 13-as Általános Iskola bezárása is legalább ennyi szülőnek, tanárnak és gyereknek nehezíti meg a mindennapjait.

A minap egy olvasói levél érkezett szerkesztőségünkbe, amelyben egy felháborodott, a témában illetékes olvasónk fejtette ki véleményét a 13-as iskola tervezett felszámolása kapcsán. „Hogyan lehet az, hogy egy teljes lakónegyedet hagynak iskola nélkül Szatmáron? - tette fel a kérdést a Szatmár.ro olvasója.

Mint vázolta a Batizi és Udvari utak környékén ez az egyetlen általános iskola, ha bezárják, akkor az első osztályos diákoktól, a nyolcadik osztályos tanulókig mindenkinek télen, nyáron, sárban, hóban át kell majd sétálnia a vasúton, esetleg a roma soron is, hogy eljusson a legközelebbi iskolába. Ilyen feltételek mellett pedig sokan nem is engednék iskolába gyereküket, pláne, hogy számos olyan család van, ahol a szülők nem tehetik meg, hogy minden nap iskolába vigyék gyereküket, vagy, hogy taxival küldjék be a tanintézménybe.

Milyen logika alapján döntöttek a bezárásokról?

Ha a hivatalos verzió arról is szól, hogy a gyereklétszám volt a döntő az utolsó napjaira ítélt iskolák esetében, a legtöbb szülő és tanár osztja azt a véleményt, mely szerint az iskolák bezárásakor nem a leglogikusabb utat választották az érintettek, hanem inkább saját mögöttes érdekek alapján határoztak.

„Valószínűleg most is az számított, hogy kinek a kije, milyen funkciót tölt be, és az érintett iskolák igazgatóinak milyen befolyása van. A mi iskolánkban éveken keresztül tisztességes és szeretetteljes oktatás zajlott, ahol minőségi képzést kaptak a gyerekek, most azért zárják be a tanintézményt, mert mi nem tudunk érdekkapcsolatokon keresztül ez ellen semmit sem tenni? - fejtették ki lapunknak a hivatalos beszélgetések után az iskoláért küzdő tanárok és szülők.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: