2013-05-20 13:32:43• hírek • Póti Orsolya

Összesen 350 páros lépett fel az idei Szatmár Kupán

Harmadik alkalommal került megrendezésre a Szatmár Kupa országos táncverseny május 18-19. között Szatmárnémetiben. A rendezvényen összesen 350 páros mutatta be tehetségét.

A Szatmári Művészeti Iskola, a Royal Dance Club, a Szatmár Megyei Tanács, a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal és a Szakszervezetek Művelődési Háza együttműködésével idén is megrendezésre került a Szatmár Kupa országos táncverseny, amely sok tehetséges táncost vonzott az ország olyan versenytánc központjaiból, mint Temesvár, Kolozsvár, Nagyvárad, Nagybánya, Arad, Máramarossziget és természetesen Szatmárnémeti.

A versenyekre több kategóriában és szinten került sor május 18-19. között az Ady Endre utcai sportteremben, amelyet Varga Ottó, a verseny igazgatója alakított át hangulatos helyszínné.

A két napos rendezvényen 350 pár vett részt, akik közül Szatmárnémetit 20 táncospár képviselte - tudtuk meg a szervezőktől. A Szatmári Művészeti Iskola is bekapcsolódott idén a rendezvénybe, azért, hogy az ott tanuló diákok egy ilyen színvonalas megmérettetésen is bemutatkozhassanak.

A verseny hivatalos megnyitóján, amelyre szombat késődélután került sor jelen volt Adrian Stef, a Szatmár Megyei Tanács alelnöke, Radu Roca alpolgármester, Mircea Deac, a Szatmár Megyei Iskola igazgatója, Erdei-Doloczki István parlamenti képviselő, és Maskulik Csaba városi tanácsos, mint verseny egyik főszervezője.

A Szatmári Royal Dance Club Tánciskola és Szatmári Művészeti Iskola 28 táncospárja ért el valamilyen helyezést az idei Szatmár Kupán. Közülük a következő párosok végeztek dobogón:

I. helyet szerzett open latino versenyen és II. helyet open standardban az Ignat Eduárd és Nyiki Nada páros (a 12-13 évesek kategóriájában). Első lett D osztályban a Mediesan Luca és Lazar Ioana páros, amely egy VI. helyezést is szerzett a basic latino versenyen (14-15 évesek kategóriájában).

Szintén első lett az Opre Mihnea és Chereji Iulia páros a D osztályosok versenyén, valamint a páros elérte a harmadik helyet az open basic latino versenyen és az V. helyet a open latino versenyen (12-13 évesek kategóriájában).

A Burciu Razvan és Varga Diana páros a dobogó első fokán végzett az open standard versenyen és III. díjat érdemelt ki az open basic standard versenyen (16-18 évesek kategóriájában). Első lett a Koskocsak Raul és a Pop Valentina páros az open basic latino versenyen, valamint a dobogó harmadik fokára került fel az open basic standard versenyen nyújtott teljesítménye miatt (16-18 évesek kategóriája).

Bochis Calin és Stefan Roxana, a Nagyváradi Quasadar és a Szatmári Royal Dance táncosai is I. díjban részesültek a 16-35 évesek számára rendezett open latino kategóriában.

Az open basci latino és open basic standard (14-15 évesek kategóriája) versenyen a dobogó II. fokára a Maskulik Dávid és Roatis Iris került, és szintén második lett a Szőllősi Thomas és Jurcut Luiza páros a D osztályosok versenyén, amely egy V. helyezést is szerezett az open basic latino versenyen.

II. lett a Horvath Marc - Botis Larisa páros az E osztályosok versenyén (6-9 évesek kategóriájában). A 14-15 évesek kategóriájában megrendezett open basic standard és latino verseny III. díját az Ocian Laurentiu - Iagher Ioana páros vitte el, a 16-35 évesek kategóriájában megrendezett open latino verseny harmadik helyezettje Popa Raul és Savianu Silvia lett. III. díjat kapott még a Pandi Alex - Roman Cristina páros az E osztályosok versenyén (14-15 évesek kategóriája).

A szombat délelőtt lányok számára megrendezett szólótánc-verseny II. helyezettje 12-15 évesek kategóriájában Faur Selena lett, a képzeltbeli bronzérmet pedig Bici Halma kapta meg (5-8 évesek kategóriája).

A felsoroltakon kívül szép eredmények születtek a versenyen kívüli megmérettetéseken is: több II. és III. díjjal büszkélkedhetnek a szatmári táncospárok.

A szervezők szerint a Szatmár Kupa az egyik legszínvonalasabb országos táncverseny volt, hiszen a táncosok produkcióit 27 pontozó bíró értékelte, valamint jelen volt a Versenytáncosok Országos Szövetségének két alelnöke és a szövetség más vezetőségi tagjai is.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: