2011-09-15 09:24:56• hírek • mti

Összehangolt megoldás a hajléktalanságra

Az Európai Unió hajléktalansággal kapcsolatos stratégiájának szükségességét emelte ki elsősorban az az állásfoglalás, amelyet az Európai Parlament szerdán fogadott el a strasbourgi plenáris ülésen.

A témáról folytatott előző napi vitában Andor László, az Európai Bizottság foglalkoztatási és szociálpolitikai kérdésekésekért, valamint a társadalmi befogadásért felelős tagja megerősítette, hogy a brüsszeli testület aktívan foglalkozik ennek a kérdésnek az uniós vetületeivel. Hangoztatta, hogy a bizottság álláspontja szerint a hajléktalanság felszámolása és megelőzése a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem szerves része.
A felszólaló magyar képviselők közül Göncz Kinga (MSZP) egyebek között azt hangsúlyozta, hogy a hajléktalanságnak különleges figyelmet kell szentelni az európai szegénységellenes platform keretében, és kiemelten kell kezelni az emberi jogi vonatkozásait is. "A hajléktalanság rendészeti kezelése megvalósítja a hajléktalan emberekkel szembeni diszkriminációt, és a bírsággal, elzárással való fenyegetésük sérti őket emberi méltóságukban" - idézte felszólalását a témáról kiadott közlemény.
Őry Csaba (Fidesz) úgy fogalmazott: "a hajléktalanság a szegénységnek, a mélyszegénységnek az egyik legszélsőségesebb formája, és azt gondoljuk, hogy ez a XXI. században elfogadhatatlan". "Összehangolt, együttműködő, integrált megközelítésre van szükség, mind az egyes tagállamokban, mind pedig a tagállamok közötti együttműködés tekintetében" - tette hozzá.
Az elfogadott határozat felszólítja a tagállamokat, hogy 2015-ig számolják fel az utcai hajléktalanságot. Előirányozza a hajléktalanok megfizethető lakáshoz való juttatását, és kezdeményezi, hogy ehhez fel lehessen használni európai uniós támogatási forrásokat.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: