2018-11-01 06:37:08• hírek • MTI

Összefüggés van a személyiségjegyek és a szívbetegségek között

Képünk illusztráció
Képünk illusztráció

Semmelweis Egyetem orvosainak sikerült azonosítaniuk olyan személyiségjegyeket, amelyek összefüggésbe hozhatók a magas vérnyomással, illetve a koszorúér-betegséggel.

Maurovich-Horvát Pál, az egyetem docense megjegyezte: a kardiológusok már korábban kimutattak kapcsolatot a különböző személyiségjegyek és a betegségek rizikófaktorai között, de az egyetem kutatói a személyiségjegyek és a konkrét betegségek között is összefüggést találtak.

 

Kevésbé veszélyeztetettek az „örökmozgók”

 

Elmondta: a vizsgálat során kétszáz, CT-vizsgálatra előjegyzett beteggel vettek fel egy több mint ezer kérdésből álló, a személyiségvonások, temperamentumok és egyéb pszichometriai (olyan tudományterület, amely a pszichológiai és oktatási mérések elméleteivel és technikáival foglalkozik) adatok feltárására irányuló kérdőívet.

 

A kutatás eredménye szerint az átlagosnál kisebb eséllyel alakul ki szív- és érrendszeri betegség az úgynevezett hipertím temperamentumtípusnál, akik „örökmozgók” és agilisebbek társaiknál – tette hozzá.

 

A megelőzésben is szerepe lehet

 

Nemcsik János családorvos, aki szintén részt vett a kutatásban, azt mondta, a betegek temperamentumtípusa nagyban befolyásolja a betegséghez való hozzáállásukat, de már a megelőzés szempontjából is meghatározó lehet. Korábbi vizsgálatok kimutatták, hogy különböző temperamentumtípusoknak komoly kapcsolatuk van a dohányzás és alkoholfogyasztás vagy éppen a kóros elhízás kialakulásával – jegyezte meg.


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: