2014-07-10 18:10:00• hírek • Nagykároly.ro

Összeférhetetlenség és központosítás - változások a tanügyben

Erősen központosító, vélhetően kizárólag politikai célzatú sürgősségi kormányrendelet módosítja a hatályos tanügyi törvényt. Az alkalmazási útmutató egyelőre nem ismert, talán nem is lesz az... Egyesek szerint az egész értelme mindössze annyi, hogy politikai érdekek mentén új kinevezések születhessenek meg az államelnöki választásig - erről Várna Levente, Nagykárolyi Polgármesteri Hivatal tanügyi igazgatóságának vezetője beszélt a Nagykároly.ro hírportálnak.

Nemrégiben megjelent egy, a Tanügyi Alaptörvényt (1/2011) módosító Sürgősségi Kormányrendelet (49/26.06.2014). Egyrészt az Alkotmánybíróság által visszadobott decentralizációs törvénykezdeményezés hiányosságait próbálja orvosolni, másrészt központosít és teljesen figyelmen kívül igyekszik hagyni a tanintézmények önrendelkezési jogát. A minket érintő változtatások közül a tanügyi igazgató megemlítette azt, hogy azoknál a helyi Diákkluboknál, ahol az épület, továbbá az épület alatt lévő terület eddig az állam közvagyonát képezte, a megyei tanácsok, illetve a helyi tanácsok kérhetik ennek helyi közvagyonba történő áthelyezését, méghozzá Kormányhatározat által. (Nagykárolyban ez már megtörtént, mind az épület, mind pedig a terület a helyi közvagyon részét képezi.)

Ezentúl lehetséges lesz, hogy minisztériumi rendelettel különleges érettségi vizsgaszessziót hirdessenek. A címzetes tanári állások elfoglalására kiírandó versenyvizsgák rendezési joga az iskoláktól visszakerült a Tanfelügyelőséghez. Ezután, az igazgatók menedzsmentszerződést kötnek a polgármesterrel, illetve a megyei tanács elnökével, és évente felmérik az igazgatók és aligazgatók tevékenységét. Változik az iskolák igazgatótanácsának összetétele: az elnök az igazgató kell legyen, és ezentúl a polgármester, a megyei tanács elnöke saját maga, alanyi jogon is tag lehet, egy városon belül akár több tanintézmény testületében is.

Doktori tanulmányokat látogatás nélküli képzés keretében is lehet folytatni, a magán- és felekezeti egyetemek pedig úgy szervezhetik meg belső szerkezeti felépítésüket, ahogyan akarják.

Kedvez a változtatás azon tanároknak, akik több évtizede tanítanak, és csupán pedagógiai líceumot végeztek: oktathatnak a továbbiakban is, vagyis számukra nem kötelező a felsőfokú végzettség. Azok a tanárok, akik legkevesebb 25 év munkaviszonnyal és I-es didaktikai fokozattal rendelkeznek, elég ha heti 16 órát adnak le, nem kell 18-at, ha a munkahelyük költségvetése ezt lehetővé teszi.

Ugyanakkor az intézmények vezetői három évvel korábban korhatáros nyugdíjba mehetnek, amennyiben legkevesebb harminc év régiséggel rendelkeznek, viszont ha pótolhatatlanok, dolgozhatnak tovább. Az igazgatók vagy aligazgatók leváltását az igazgatótanács, valamint a tantestület tagjainak kétharmada javasolhatja. Utóbbi esetben auditvizsgálat következik a Tanfelügyelőség részéről, melynek alapján dönt a főtanfelügyelő, beleértve az ideiglenes igazgató kinevezését is.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: