2009-08-12 10:55:20• hírek • Kokes János/MTI

Osgyánban nyugszik a lőcsei fehér asszony?

Nagy valószínűséggel Korponayné Géczy Julianna, vagyis a lőcsei fehér asszony földi maradványait találták meg a rimaszombati járásbeli Osgyán község római katolikus templomának kriptájában - írja az Új Szó című szlovákiai magyar napilap szerdán.

Peter Madúch osgyáni plébános néhány évvel ezelőtt saját kíváncsiságának engedve nyitotta fel a kriptát amelyben legkevesebb tíz, bizonyíthatóan a XVIII. és a XIX. századból származó, rézszögekkel kivert koporsót talált. Az egyik koporsó azonban díszítetlen volt, a benne fekvő női csontváz koponyája pedig szemmel láthatóan elvált a váz többi részétől (Géczy Juliannát hazaárulásért lefejezték 1714-ben). A történelmet jól ismerő plébános ekkor kezdett gyanakodni arra, hogy a jeltelen koporsóban Korponayné Géczy Julianna maradványai találhatók.

Elmondása szerint a falubeliek úgy tudják, a kriptát utoljára a második világháború idején nyitották fel, értékes tárgyakat kereső, fosztogató katonák dúlták fel a koporsókat, de semmi értékeset nem találtak. A kripta lejáratát később a hívek lezárták. A padlózat legutolsó renováláskor sem nyitották fel, csak később, a megrepedt, homokkőből készült fedéllap kicserélésekor kezdte el a plébános a kutatást.

"Azt gondoltam, csak legendáról van szó, de később utánaolvastam, és érdeklődni kezdtem Géczy Julianna sorsa iránt. Még mindig nem vagyok meggyőződve teljesen arról, hogy az ő maradványait rejti a jeltelen koporsó, de erre a kérdésre hamarosan tudományos választ kapunk. A lőcsei Szepességi Múzeum munkatársai a napokban mintát vettek a csontokból és a koporsóból, ennek a vizsgálatnak az eredményére várunk" - mondta a lapnak a plébános.

"Az is gyanús, hogy a koporsók nagyon egyformák, ami arra is utalhat, hogy a család a kor szokásainak megfelelően egy helyre gyűjtötte össze a családtagok földi maradványait. Nem hinném, hogy komolyabban feldúlták volna a háború alatt a kriptát, valószínűleg csak felnyitogatták az egymásra és egymás mellé rakott koporsókat. Ezek mára már nagyon rossz állapotban vannak, az egyik koporsó feliratából ítélve az utolsó temetés talán kétszáz éve lehetett itt" - fejtette ki Peter Madúch.

Osgyánban most azt remélik, egyfajta idegenforgalmi látványosság lesz a templom, amelynek kriptájában nagy valószínűséggel a magyar történelem egyik érdekes nőalakjának földi maradványai nyugszanak - olvasható az Új Szóban.

Korponay Jánosné Géczy Juliannát azzal vádolták, hogy a Rákóczi-szabadságharc idején segített az ostromló német csapatok kezére juttatni Lőcse városát. Noha szerepe valójában csak diplomáciai volt - leveleket, üzeneteket közvetített a két oldal között, mielőtt a város kapitulált - a propaganda szerint az ő árulása veszejtette el az ostromot. A szatmári béke után főként kuruc apja védelmében feladta egy új kuruc lázadás tervét a császári oldalnak, ezzel a magyar rendi gyűlés és a bécsi udvar érdekeit egyaránt sértette. Elfogták, megkínozták, majd Győrben lefejezték. Történetét Jókai Mór örökítette meg A lőcsei fehér asszony című regényében.

Szerepe Lőcse feladásában

1709-1710-ben a császáriak által ostromlott Lőcse városában tartózkodott, s intim viszonyban állt Andrássy István kuruc generálissal. Jókai Mór romantikus regényben (A lőcsei fehér asszony) dolgozta fel az asszony életét, s ennek nyomán máig úgy él a köztudatban, mint Lőcse árulója, aki 1710. február 13-án beengedte a császári csapatokat a városba. Valójában csupán üzeneteket, leveleket közvetített a védők és az ostromló csapatok parancsnoka, Georg Löffelholz altábornagy között, s a város előzetes tárgyalások eredményeképp, szabályos kapituláció útján került a császáriak kezére. Ennek ellenére már az egykorú kuruc propaganda, a Mercurius Veridicus című időszakos hírlap is „egyetlen ledér nőszemély" számlájára írta a város elestét.


Az ő képmásának tartották a lőcsei várfal kapuján lévő, fehér ruhás nőalakot ábrázoló festményt, melyen egyik kezét a kulcslyukon tartja, a másikkal hivogatóan int. A képet a Szépművészeti Múzeum őrzi.
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: