2009-01-28 23:26:21• hírek • Szatmár.ro

Oscar díjat Heath Ledgernek!

Eddig 25 ezer támogató állt a petíció mellé, amely a tragikus hirtelenséggel elhunyt fiatal színész, Heath Ledger alakításának posztumusz Oscar- díjjal való kitüntetését kéri. A Sötét Lovag című filmben Jokert mesterien megjelenítő színész éppen egy évvel ezelőtt vesztette életét. A jelölését olyan neves személyek is támogatták, mint a filmben Batmant alakító színésztársa, Christian Bale.

Heath Ledger 1979-ben született, és a filmkritikusok szerint korosztálya legtehetségesebb színésze volt, aki előtt fényes karrier állt. Színészi pályafutását televíziós szerepekkel kezdte a 90-es években.

1996-ban elvállalt egy szerepet a rövidéletű Roar című sorozatban is, majd az 1997-ben bemutatott ausztrál filmben, a Blackrockban kapott szerepet. Első jelentős főszerepét a 10 dolog, amit utálok benned című tinivígjátékban játszotta el. Ugyanabban az évben kapta meg a Kéz és ököl című film főszerepét is. Később olyan nagy sikerű filmekben is szerepelt, mint A hazafi, Szörnyek keringője, Lovagregény.

Heath Ledger

Az első Oscar-jelölést számára a Túl a barátságon című film hozta meg, amelyet mindössze 26 évesen vállalt el. A Sötét lovag című filmben saját bevallása szerint élete legnehezebb szerepét játszotta el, olyan átéléssel, hogy az egészség állapotára is kihatással volt.

Heath Ledger Joker szerepében

2008. január 22-én, manhattani lakásán holtan találta házvezetőnője, teste mellett gyógyszeres dobozokkal.  28 éves volt. Halálát a szervezetében található gyógyszerek okozták, ezek összetevőinek kombinácója. A szervezetében talált gyógyszerek közül egyikből sem találtak a megengedettnél nagyobb mennyiséget, így kizárható, hogy önkezével akart véget vetni életének. Az utóbbi időben álmatlanságban szenvedett, az utolsó szerepe nagyon megviselte.

Heath Ledgert a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában jelölték a filmes szakma legjelentősebb kitüntetésére.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: