2013-03-17 15:51:33• hírek • Kocsis Zoltán

Továbbra is narancssárga figyelmeztető kód a Krasznán

Március 16-án, szombaton meghosszabbították a narancssárga hidrológiai figyelmeztető kódot a Krasznán, ezért Eugeniu Avram kormánybiztos személyesen látogatott ki a folyó menti településekre és annak vízgyűjtőjébe.

A prefektus Domahidán, Börvelyben és Oláhcsaholyban találkozott a helyi önkormányzatok vezetőivel. Miután megvizsgálták és kielemezték a helyzetet, megállapodtak a szükséges óvintézkedésekben is.

Noha a hidrológiai jelentések szerint az utóbbi napokban folyamatosan csökkent a Szatmár megyei vízfolyások vízszintje, a biztonság kedvéért a kormánybiztos elrendelte, hogy az illető hatóságok továbbra is figyelmesen kövessék az eseményeket és a vízhozam változásait.

Avram megerősítette azt a korábbi rendelkezését is, mely szerint az Országos Talajjavító Hatóság (ANIF) továbbra is működtesse a pumpaállomásokat ott, ahol a felgyülemlett talaj-és esővíz a lakóházakat fenyegetheti. Mint ismeretes, a törvény szerint az ANIF csakis ott működtetheti a pumpákat, ahol szerződésben áll a terület gazdájával. Mivel egyetlen ilyen kontraktusa sincs, Avram még a múlt hét közepén elrendelte a pumpák működtetését.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: