2013-03-21 20:23:36• hírek • Kocsis Zoltán

Orvvadászattal és bántalmazással vádolják a szokondi rendőrkapitányt

Orvvadászattal és fizikai bántalmazással vádolta Szokond község több lakosa a helyi rendőrőrs parancsnokát Eugeniu Avram prefektus csütörtökön tartott közmeghallgatásán. A legtöbb probléma azonban visszatérő - a földterületek visszaszolgáltatása körüli nehézségek.

A panaszosok az előző községvezetés tevékenységét kifogásolták, Avram pedig azt javasolta Ioan Crasnai polgármesternek, amint teheti, alkalmazzon egy térképészt.

Kisszokondi és laphegyi lakosok a két település körül legelésző juhnyájak miatt tettek panaszt, mondván, azok folyamatosan tönkreteszik mezőgazdasági területeiket, ám senki nem tesz ellenük semmit. Ennél is súlyosabb vád érte azonban Ionut Burát, a körzeti rendőrség parancsnokát: szokondi lakosok orvvadászattal vádolták meg, valamint azzal, hogy fizikailag bántalmazott egy fiatalt, aki vezetői engedély nélkül közlekedett robogóval közúton.

Roma lakosok az Erdészeti Hivatal helyi képviselőit vádolták meg azzal, hogy csak hallomás alapján állítanak ki jegyzőkönyveket, melyekben őket fatolvajként tüntetik fel. Felsőboldád lakosai pedig azt szeretnék, hogy állandó rendőrőrsöt hozzanak létre a településen, azt remélvén, hogy ezzel sikerül megakadályozni a lakásoktól történő lopások számának folyamatos növekedését.

Avram elrendelte a vádak kivizsgálását és azt ígérte, egy hónap múlva visszatér Szokondra, hogy ellenőrizze az események fejlődését.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: