2017-08-23 08:50:41• hírek • Szatmar.ro

Orvosok orvosoknak orvosokról

Vannak, akik nehezen hajlandóak bedőlni annak a téves képzetnek, hogy Szatmárt messze elkerülnék a jó orvosok, s aki itthon marad, az biztosan azért teszi, mert nem felelne meg külföldön.

A Szent-Györgyi Albert Társaság és a Szatmári Fiatalokért Kulturális Egyesület hisz abban, hogy ebben a megyében is vannak kiemelkedően jó orvosok és ők el tudják mondani a következő generációnak, akik még csak most gondolkodnak a pályaválasztáson vagy ha már tudják, hogy milyen szakirányon idulnak el, de bizonytalanok a várost illetően, hogy Szatmár megye jó hely lehet úgy a kezdő orvosnak, mint egy már tapasztaltnak is.

„Kezdetben csak a fiatalokat akartuk rávenni arra, hogy üljenek le olyan orvosokkal beszélgetni, akik már esetleg több évtizede sikeres praxist visznek a megyében, s lássák meg azt, hogy sok lehetőség van egy kisebb városban is, s nem csak az egyetemi központokban van fejlődési lehetősége az orvosnak” – magyarázta dr. Vass Zoltán, a Szent-Györgyi Albert Társaság társelnöke, majd hozzátette, hogy az évek során inkább valamiféle generációk közötti beszélgetéssé lényegült át ez a találkozó, ahol orvosok és leendő orvosok mellett megjelennek már asszistensek is, akik ugyebár az egészségügyi rendszer fontos és nélkülözhetetlen pillérei. Szatmár megye minden évben remek anyagot ad az orvosi egyetemeknek, éppen ezért lenne itt az ideje, hogy őket meg is lehessen tartani s egyetemi éveik után visszataláljanak ide.

A legnagyobb hiány – főleg magyarul beszélő szakorvosokból – éppen a megyei kórházban van. Éppen ezért kapott meghívást az eseményre Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács elnöke, Nagy Szabolcs, megyemenedzser, aki kiemelten foglalkozik a megyei kórház helyzetével, valamint Marc Adrian, a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház menedzsere. Mivel fontos, hogy minden önkormányzat magáénak érezze az egészségügyi rendszer fejletését, így a meghívottak között szerepel Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere, hiszen ebben a városban működnek a rendszer döntő többségét alkotó intézmények.

Az eseményt a G.M.Zamfirescu Művelődési Központ támogatásával jöhet létre és augusztus 24-én 17 órától lesz a No Pardonban.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: