2019-03-13 13:21:55• hírek • Szatmar.ro

Országosan körözött tolvajokat csíptek nyakon a petei határátkelőnél

Képünk illusztráció
Képünk illusztráció

Igazán eredményes volt a keddi nap az északi régió határrendészei számára. Az óriási csempészcigi-fogás mellett országosan keresett bűnözőket is kézre kerítettek, mindezt pár óra leforgása alatt.

Nem volt eseménytelen a kedd délután a határ menti területeken. A több százezer lej értékű, ukrán származású dohányáru lefoglalása a máramarosszigeti határőrök bravúrja volt, a körözés alatt álló két szucsávai származású tolvajt a petei munkatársaiknak köszönhetjük.

 

Március 12-én délután 14:00 óra körül próbálkozott N.L., 19 éves és T.M., 23 éves román állampolgár a határátlépéssel, mikor a rendészet szoftvere jelezte a „slamasztikát”. A két fiatalt a szucsávai ügyészség beidézte, de nem jelentek meg az adott helyen és időben. Ennek megfelelően országos körözést adtak ki ellenük.

 

Lopással vádolják mindkettőjüket. Az idősebb fiút zsarolás bűncselekménye miatt is keresi – kereste – a hatóság.

 

Amint kiderült a turpisság és azonosították az elkövetőket, a határrendészet átadta őket a Szatmár Megyei Rendőr-felügyelőség nyomozóinak.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: