2005-12-23 00:26:20• hírek • Szatmar.ro

Befellegzett a magyarországi nyugdíjnak

Vége a magyarországi nyugdíjnak, ezután az áttelepülőknek továbbra is Románia fizet.

A héten jóváhagyta a magyar Országgyűlés azt a román-magyar nyugdíjegyezményt, amelynek értelmében az áttelepülőknek a nyugdíjat ezután Románia fizeti, nem pedig Magyarország, mint eddig történt.

Ezzel a határozattal vettettek véget annak a rendszerváltás óta tartó állapotnak, mely által az áttelepülő nyugdíjasok kihasználták a két ország közötti társadalombiztosítási különbséget. Az egyezmény megváltoztatását Magyarország kezdeményezte, mivel a lehetőséget, nem csak erdélyi magyarok, hanem határmentén élő román nemzetiségűek is kihasználták. Az Országgyűlés 357 igen, két nem és öt tartózkodással elfogadta a szociális biztonságról Magyarország és Románia között Bukarestben, október aláírt egyezményt. A dokumentum a román országos nyugdíjpénztár illetékesei szerint már tavaly november 30-án már közel végleges formában volt. Az egyezmény értelmében, abban az esetben, ha egy társadalombiztosítással rendelkező személy Romániában dolgozta le aktív éveinek egy részét, amikor nyugdíjba megy, hozzáadják a romániai munkaéveket a Magyarországon - társadalombiztosítási hozzájárulás fizetése mellett - ledolgozott évek számához. Viszont nyugdíjának a Romániában ledolgozott évek arányában járó részét Románia fogja kifizetni.

Szatmár.ro

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: