2009-08-10 13:47:36• hírek • Gozner Gertrud

Országok szerint utalnak

Mindazon szatmári lakosok, akik külföldön törvényesen, munkaszerződés birtokában dolgoztak nemzetközi nyugdíjra jogosultak - tudtuk meg Eugenia Sabou-tól, a Szatmár Megyei Nyugdíjpénztár igazgatójától.

Kétféle kérvényező fordul a nyugdíjpénztárhoz, akik Szatmár megyében laknak, de az Európai Unió országaiban is dolgoztak, illetve azok, akiknek más országban van a lakhelyük, de valamikor Romániában is munkaviszonyban álltak. A kérvényező személyek többsége külföldön él.

Jelen pillanatig a Szatmár Megyei Nyugdíjbiztosító Pénztárhoz 1553 kérvényt tettek le. Ezek közül eddig 150 igénylés kapott pozitív elbírálást, vagyis ők már hivatalosan is jogosultak erre a fajta juttatásra - tette hozzá az igazgató. A kérvények postán érkeznek a hivatalhoz, az iratcsomót egy típusnyomtatványok alapján állítják össze, és mindegyik ország köteles a kapott iratokat átvizsgálni és leellenőrizni - fejtette ki Eugenia Sabou.

A nyugdíj mértékét mindegyik ország a saját rendszere szerint számolja ki, aszerint hogy az illető mennyi ideig fizette a kötelező hozzájárulást a nyugdíjalaphoz. Ebben az esetben például a Romániában ledolgozott évekért a román nyugdíjpénztár, a külföldön ledolgozott időért pedig a külföldi pénztár folyósítja a járadékot. Az érintettek a származási országukból kapják a járadékukat, nem a befogadó ország rendszere szerint.

A legtöbb kérvény Magyarországról és Németországból érkezik a megyei nyugdíjpénztárhoz. Az összes leadott igénylésből 487 darab korengedményes nyugdíjra, 295 betegnyugdíjra, és 158 örökségi nyugdíjra szól, míg 563 esetben azt szerették volna tisztázni, hogy az országban ledolgozott évek után mire számíthatnak amikor elérik a nyugdíjkorhatárt - magyarázta Sabou. Az unió nyugdíjpénztárai állandóan információközlő kapcsolatban állnak egymással.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: