2012-11-06 14:48:37• hírek • Szatmár.ro

Oroszországban játszik szerdán a VSK

A FIBA Európa Kupa csoportkörének harmadik fordulójában játszanak a lányok 16 órától - Oroszországban.

Több mint 24 órát utaztak Fleseriu lányai, míg megérkeztek az oroszországi Vologdába, ahol a helyi Csevakata női kosárlabdacsapat ellen fognak pályára lépni szerdán, romániai idő szerint 16 órai kezdettel. Az Európai Kupában már öreg rókának számít a Csevaka, a 300 ezer fős város csapata több mint 10 éve szerepel az EK-ban. Egyetlen alkalommal sem sikerült a fináléba kerülniük, de már háromszor is a negyeddöntőig jutottak. Ehhez képest a VSK abszolút újonc ebben a nemzetközi sorozatban.

A Vologda idén az első körben 88:63-ra verte a Gentofte-t, majd idegenben kikapott a Montpelliertől 87:76-ra. A szatmáriak is egy győzelemmel és egy vereséggel állnak: itthon kikaptunk a franciáktól, Dániában viszont 57:46-ra nyertünk.

A bajnokságot az oroszok két vereséggel kezdték, aztán összejött nekik egy 80:40 arányú hazai pályán aratott győzelem. A csapatuk átlagéletkora 23,4 év, az átlagmagasság pedig 182,6 cm.

A Csevakata Vologda kerete: Julija Kiszeleva (üzbég-orosz, 200 cm, 27 éves), Jasmine Thomas (amerikai, 175 cm, 23 éves), Glory Johnson (amerikai, 190 cm, 22 éves), Katerina Sznitszina (kazah-fehérorosz, 188 cm, 27 éves), Jelena Volkova (orosz, 176 cm, 29 éves), Anasztaszija Logunova (orosz, 192, 22 éves), Darija Jezshova (orosz, 171 cm, 23 éves), Oleszija Szedleckaja (orosz, 176 cm, 19 éves), Viktorija Szolovjeva (orosz, 185 cm, 21 éves), Alexandra Sztoljar (orosz, 178 cm, 20 éves), Uljana Sulepova (orosz, 182 cm, 29 éves), Alina Zamarajeva (orosz, 179 cm, 19 éves).

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: