2014-10-31 15:10:50• hírek • MTI

Oroszország csökkenti a Szerbiába szállított gáz mennyiségét

Oroszország 28 százalékkal csökkenti a Szerbiába szállított gáz mennyiségét - írta pénteken a Danas című belgrádi napilap.

Az újság úgy értesült, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök azért döntött a csökkentésről, mert belgrádi látogatásakor Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök nem írta alá a gáztartozás márciusig történő kifizetéséről szóló megállapodást. A lap információi szerint Szerbia mintegy 200 millió dollárral maradt adós az orosz gázért.

A szerb kormányhoz köthető, meg nem nevezett forrásokra hivatkozva a Danas azt írta: Vucic szerint Putyin kérése ízléstelen és nem tisztességes", mert Oroszország a szerbiai olajipari vállalaton keresztül (NIS) jelentős haszonra tesz szert. Erre az a Szerbia számára veszteséges szerződés ad lehetőséget - indokolta állítólag a szerb kormányfő -, amelyet a NIS eladásáról 2008-ban kötött a két ország.

A lapinformáció szerint Putyin két nappal az október 16-i belgrádi látogatása után döntött úgy, hogy a korábban megbeszéltnél egyharmaddal kevesebb gázt bocsát Szerbia rendelkezésére.

A Blic című napilap úgy tudja, hogy a Szerbiába szállított gáz mennyiségét hivatalosan a gázválsággal és az orosz gázkontingensek csökkentésével indokolták.

Aleksandar Vucic pénteken Prágában újságíróknak azt mondta, nem számít fennakadásokra a gázszállítmányokkal kapcsolatban. Aleksandar Antic energiaügyi miniszter is úgy fogalmazott, hogy egyelőre elegendő gáztartaléka van Szerbiának, és arra számít, a probléma egy héten belül megoldódik, akkor utazik ugyanis egy szerb küldöttség Moszkvába.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: