2013-10-30 10:40:08• hírek • MTI

Oroszország a G20-csúcs résztvevői után kémkedett

Oroszország úgy gyűjtött adatokat a szeptemberi G20-csúcson részt vevő nagyhatalmak vezetőiről, hogy a küldöttségeknek érzékeny információk letöltésére alkalmas USB memóriakulcsokat ajándékozott - állította kedden a La Stampa és a Corriere della Sera olasz napilapokra hivatkozva a The Telegraph című brit lap. Vlagyimir Putyin elnök szóvivője határozottan cáfolta a szóban forgó állításokat.

Az USB-eszközök Vlagyimir Putyin orosz elnök "mérgezett ajándékai" voltak - írta a La Stampa című torinói napilap. "A memóriakulcsokon trójai programok voltak, amelyek képesek számítógépekről és mobiltelefonokról adatokat gyűjteni" - fűzte hozzá az olasz lap. A delegációknak adott ajándékcsomag mobiltelefon-töltőket is tartalmazott, ezek az eszközök állítólag képesek elérni a telefonon található elektronikus leveleket, üzeneteket és a telefonhívások adatait is.

A Corriere della Sera közölte, hogy az orosz kémkedési akcióval kapcsolatosan először Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke fogott gyanút. A belga diplomata ezután elrendelte, hogy a Szentpéterváron ajándékba kapott elektronikus eszközöket vizsgálják ki a brüsszeli, valamint a német hírszerzés szakértői. Az olasz napilap azt állítja, hogy ezután titkos feljegyzést küldtek a G20-csúcs részvevőinek.

A beszámolók szerint jelenleg is vizsgálják a feltehetően adatgyűjtésre alkalmas eszközöket. Egyelőre nem ismert, hogy az összes küldöttség és államfő kapott-e hasonló "ajándékot".

Brüsszeli források a The Telegraph lapnak nyilatkozva zavarba ejtőnek minősítették a lapok beszámolóit és azt mondták, hogy az Európai Unió küldöttségei által használt eszközök - beleértve a szentpétervári csúcson alkalmazott készülékeket is - teljesen megbízhatóak voltak.



Egy diplomata elmondta, hogy a nyilvánvaló biztonsági kockázatok miatt "amatőr hiba" lenne egy ingyenes pendrive kapcsolódását engedélyezni egy számítógéphez egy hasonló csúcstalálkozón.

Az Európai Bizottság szóvivője közölte, hogy nem tapasztaltak semmilyen problémát.

Putyin elnök szóvivője a RIA Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozva határozottan cáfolta  a brit lapban megjelent állításokat. Dmitrij Peszkov hangsúlyozta: a Kreml szerint valójában olyan próbálkozásról van szó, amelynek célja, hogy eltereljék a figyelmet a washingtoni kémtevékenységgel kapcsolatos, jóval súlyosabb állításokról.

A szóvivő szerint a The Telegraph által közölt értesülések minden kétséget kizáróan arra irányuló kísérletet jelentenek, hogy eltereljék a figyelmet azokról a tényleges problémákról, amelyek jelenleg meghatározzák az európai országok és az Egyesült Államok viszonyát.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: