2016-09-08 12:51:08• hírek • MTI

Putyin jobb mint Obama - legalábbis Trump szerint

Az oroszországi rendszeren belül Vlagyimir Putyin orosz elnök igazi vezető, ráadásul sokkal jobb, mint Barack Obama amerikai elnök - fogalmazott Donald Trump republikánus elnökjelölt az MSNBC televízió szerda esti Főparancsnokok fóruma című műsorában.

A New Yorkból sugárzott fórumon a republikánus és demokrata elnökjelölt külön-külön jelent meg a pódiumon, válaszolt a műsorvezető és a meghívott közönség kérdéseire, valamint reagált vetélytársa állításaira. Az esemény meghirdetett célja az volt, hogy az elnökjelöltek kifejtsék, miért ők lennének a jó választás a hadsereg főparancsnoki tisztségére, amely az elnöki hivatallal jár.

A műsorban a republikánus elnökjelölt ismét erőskezű vezetőnek nevezte az orosz elnököt. Trump ezt azzal is indokolta, hogy Putyin támogatottsága 82 százalékos, de hangsúlyozta azt is, hogy az orosz elnök az orosz rendszer keretein belül tud jó vezető lenni.

Jó kapcsolatokra törekedne az orosz elnökkel - mondta, és bár köszöni, hogy Putyin korábban brilliánsnak nevezte őt, de ennek nem lesz hatása a kapcsolatukra.

Az Iszlám Állam legyőzésére ígért "titkos tervéről" a műsorvezető kérdésére Trump annyit mondott, hogy elnökként a tábornokai ajánlásai alapján cselekszik majd. Hozzátette, hogy az amerikai külpolitika szerinte jelenleg a "legrosszabb" és a "legbutább".

A fórum első részében Hillary Clinton beszélt. Többször is hangsúlyozta politikai tapasztalatait, amelyekre szenátorként, majd külügyminiszterként tett szert. Azt állította magáról, hogy sziklaszilárd, kitartó és képes kemény döntéseket meghozni.

Kérdésre válaszolva Clinton azt mondta: tévedés volt, hogy annak idején megszavazta Irak invázióját, de vállalja a felelősséget a döntéséért. Ugyanakkor kijelentette, hogy bár tagadja, Trump is mindig támogatta az iraki háborút. A republikánusok elnökjelöltje válaszul azt sorolta, hogy mikor, hol és hányszor utasította el az iraki háborút, amelynek megindítását választási kampányában végig elítélte.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: