2018-12-10 07:02:49• hírek • Szatmár.ro

Örökségünk őrei: idegenvezetés a zsinagógában

A Kölcsey Ferenc Főgimnázium csapata újabb eseményt szervezett, melynek célja az volt, hogy közelebb hozza a diákokhoz és tanárokhoz a méltatlanul elfeledett zsinagógát. Az alábbiakban az ő beszámolójukat olvashatjuk.

"December 6-án újra élettel teltek meg a Várdomb utcai zsinagóga ódon falai. A Kölcsey Ferenc Főgimnázium örökségvédő csapata újabb megmozdulást szervezett „örökbe fogadott gyermeke” számára. Meghívtuk ugyanis iskolánk tanulóit és tanárait a zsinagóga bemutatására. Több, mint 100 diák gyűlt össze a közel fél órás idegenvezetésre. A két idegenvezetőnk, Ardelean Inez és Erdei Eszter X. D osztályos tanuló számos érdekes, izgalmaz és értékes információt gyűjtött össze és osztott meg a diáktársakkal a szatmári zsidóságról, illetve magáról az épületről.
 

A bemutató során elsősorban Csirák Csaba előadásaiból merítettek az előadók. Elhangzott például, hogy a zsidók megváltották helyeiket a zsinagógában, ezért vannak számozva az ott található padok. A résztvevők megtudhatták, hogy istentiszteletek, imák alkalmával csak a férfiak foglaltak helyet a padokban, míg a nők a karzaton álltak. Az idegenvezetők megemlékeztetek két rabbi, Mandelbaum Farkas és Teitelbaum Joel alakjáról és munkásságáról.  A bemutató végén elhangzott az a néhány gondolat is, ami tulajdonképpen a csapat tevékenykedésének alapját is képezi. Fontosnak tartjuk ugyanis, hogy egy népet ne a múltban elszenvedett sérelmeivel vagy elkövetett bűneivel azonosítsuk, hanem legyünk bátrak és nyitottak megismerni az illető nemzet kultúráját, szokásait. Hiszen egymás megismerése a békés és tiszteletteljes együttélés záloga.



Mindezek után a résztvevőknek lehetőségük volt körbejárni a zsinagógát. Bekukkanthattak a Szentek Szentjét elrejtő díszes lepel mögé, benézhettek a padokban található kis rekeszekbe, amelyekben hajdanán az imakönyveket, imaszíjakat és a teffilint tartották. Megcsodálhatták a kopottassága ellenére is gyönyörű kazettás mennyezetet, a három közül egyedüliként megmaradt csillárt.
 

Köszönetünket fejezzük ki a IX. D, X. B, X. D, XI. C és XI. D osztály tanulóinak, valamint Juhász Paulina, Nagy Tünde és Szabó Emese tanárnőknek, hogy megtiszteltek minket  jelenlétükkel. Ugyanakkor köszönettel tartozunk  Beșa Adrian úrnak, a Szatmári Zsidó Hitközség vezetőjének, aki kérésünkre mindig szélesre tárja a zsinagóga ajtaját."

Hozzászólás:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: