2014-03-10 09:39:40• hírek • MTI

Terrortámadás fenyegeti a pekingi repteret

A tajvani titkosszolgálat március elején olyan tartalmú információt kapott, amely szerint a pekingi nemzetközi repülőtér és metró biztonságát terrortámadással fenyegethetik - erősítette meg a tajvani Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója hétfőn.

Az Apple Daily című újság címlapján közölt írására reagálva Csaj Tö-seng ugyanakkor megjegyezte, hogy nem lát közvetlen összefüggést az értesülés és a Malaysian Airlines légitársaság múlt szombaton eltűnt gépe között.

Mint mondta, értesülésükről akkor tájékoztatták a tajvani kabinet irodáját, illetve annak tartalmát eljuttatták a kínai hatóságokhoz is. Tajvan légikikötőiben megszigorították a biztonsági intézkedéseket, s külön intézkedéseket hoztak a Pekingbe tartó járatokkal kapcsolatban.

Csaj elárulta, hogy az ő értesülésük a China Airlines tajvani légitársaságtól származott, s arról szólt, hogy a fenyegetés szerint robbantásos merényletre lehet számítani a pekingi reptéren.

A tajvani légügyi felügyelet illetékesének tájékoztatása szerint a szervezet nem tudta hitelesíteni az információt, s azt sem tudják, hogy más országokhoz eljutott-e hasonló figyelmeztetés - számolt be a CNA tajvani hírügynökség hétfőn.

A China Airlines annyit közölt, hogy a bejelentést egy telefonálótól kapták, aki azt mondta magáról, hogy a francia terrorelhárítás munkatársa. Az illető először franciául beszélt, de miután a telefonközpontos nem értette, mandarin kínaira váltott.

A hívás nem sokkal az után érkezett, hogy március elsején a délnyugat-kínai Kunming város vasúti pályaudvarán 29 ártatlan civilt késeltek halálra hszincsiangi terroristák.

A Malaysian Airlines Kuala Lumpur és Peking közötti járatán, amely múlt szombaton ismeretlen körülmények között eltűnt, 239-en tartózkodtak, köztük 154-en voltak kínaiak, egyikük tajvani.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: