2011-04-26 10:14:00• hírek • MTI

Drukkerek veszélyben

Ha imádott csapatunk izgalmas mérkőzésen, hajszállal győz, hazafelé vezetve a szokásosnál is jobban figyeljünk, mert a halálos baleset veszélye 133 százalékkal növekszik. Amerikai kutatók tanulmányát a Journal of Comsumer Research közölte.

Észak-Karolina Egyetemének kutatói Stacy Wood vezetésével azt vizsgálták, valóban bizonyítható-e az a benyomásuk, hogy a nagy rangadók után több az autóbaleset, mint ugyanolyan időjárási viszonyok között és napszakban, a többi napon. A munkacsoport 2001 és 2008 között csúcsklubok sokezer sportszerető ember érdeklődését megmozgató 271 sorsdöntő összecsapásának napján gyűjtötte össze a baleseti statisztikák adatait.
A legtöbbször bajnokságokat eldöntő kosárlabda- és labdarugó-mérkőzések után számolták össze a halálos balesetek számát azokon az utakon, amelyek a meccs helyszíne körül futottak, illetve a győztes vagy a vesztes csapat szurkolótáborának lakhelyére vezettek.

Mivel a végeredmény nem mindig tükrözi az izgalmakat, a mérkőzéseket egytől ötig pontozták annak vonatkozásában is, hogy a győztes csapat játszi könnyedséggel győzött vagy csak hajszállal nyert.
Az adatok értékelése egyértelműen mutatta, hogy minél nehezebben győzött a csapat, minél szorosabb volt a küzdelem, annál több volt a halálos baleset. Kiderült, hogy ilyenkor a végzetes tragédiák hátterében alkoholfogyasztás is szerepet játszott. A vesztes csapat városában és környékén nem nőtt az autóbalesetek száma.


Ha izgultunk a meccsen, balestet szenvedhetünk utána
Ha izgultunk a meccsen, balestet szenvedhetünk utána


A szakértők által adott pontokból a keservesen kivívott győzelem minden egyes pluszpontja átlagosan 21 százalékkal emelte a meccs helyszínén a halálos balesetek gyakoriságát. "A meccs közben nemcsak a játékosok, hanem a szurkolók tesztoszteronszintje is jelentősen megemelkedik. A mérkőzés végén, a vesztes oldalon a férfi nemi hormon mennyisége hirtelen csökken, a győzteseké pedig eléri a csúcsot. Mivel a tesztoszteronszint szorosan összefügg az aggresszivitással és ezáltal az erőszakos autóvezetéssel, föltételezhető, hogy ez magyarázza a győztes csapat szurkolótáborában a balesetek számának növekedését" - mondta a vizsgálat vezetője.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: