2019-04-01 13:00:27• hírek • Bede Emőke

Őrizetbe vették a szatmári férfit, aki bekábítószerezve autózott a városban

Nem telt eseménytelenül a közlekedésrendészeti osztály hétvégéje: a gyorshajtók mellett több olyan autóst is találtak, akik jogsi nélkül vagy épp bedrogozva ültek volán mögé.

Március 29-én Szatmárnémetiben állítottak meg közúti ellenőrzés céljából egy férfit, akiről első körben csak annyi derült ki, hogy vezetői engedélyét korábban már felfüggesztették. Igen ám, viszont az 52 éves sofőr viselkedése gyanússá vált az ügyben intézkedő rendőröknek, épp ezért a helyi kórházba kísérték. Az ott elvégzett toxikológiai vizsgálat igazolta a sejthetőt, a férfi valamilyen tudatmódosító szer hatása alatt áll. Ennek okán az autóvezetőt 24 órára őrizetbe vették, az ügyben pedig eljárást indítottak.


Ugyancsak 29-én egy pusztadaróci férfiről is kiderült, hogy úgy autókázik Szatmárnémeti utcáin, hogy nem rendelkezik vezetői engedéllyel. Egy nappal később Majtény község területén és Avasújvárosban is sikerült sikerült lefülelni egy-egy, jogosítvánnyal nem rendelkező sofőr. Királydarócon pedig egy olyan autó futott bele a rendőrségi ellenőrzésbe, melynek ideiglenes rendszáma már le volt járva, s a tulajdonos pedig elmulasztott újat kiváltani a régi helyett.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: