2014-07-01 12:21:09• hírek • Kocsis Zoltán

Óriási károkat okozott a villám hétfő este Szatmár megyében

fotó: voceatransilvaniei.ro
fotó: voceatransilvaniei.ro

Óriási károkat okozott hétfő este a Szatmár megyén végigvonuló vihar: alig több, mint egy óra alatt villám csapott bele és tette üzemképtelenné az ország legnagyobb fajátékokat termelő gyárát Pettyénben, Középhomoródon egy gazdaság csűrje égett le, Apában pedig egy ház tetőszerkezete lobbant lángra.

Időrendi sorrendben és az okozott kár tekintetében is az első helyre kívánkozik a pettyéni eset. A Szatmár Megyei Rendőrség és a Sürgősségi Helyzetek Felügyelőségének közleménye szerint 20.30-kor villám csapott „egy asztalosműhelybe". A szakemberek nagy erőkkel vonultak ki a helyszínre, ennek ellenére csak 04.20 perc körül tudták eloltani a lángokat. A tűzvész által okozott kár eléri a fél millió lejt.

Amit azonban a hatóságok egyszerűen „asztalosműhelynek" neveznek, az nem más, mint az ország legnagyobb fajátékokat gyártó gyára, az Amik Wooden Toys. Az 1996-ban alakított üzem, amely szerte Európába, de még a Közel-Keletre is exportál, éves forgalma eléri az 1,5 millió eurót. A játékokon kívül óvodai bútorokat, székeket, asztalokat, gyerekágyakat, dekorációkat is gyárt.

Alig húsz perccel később Középhomoródon is riasztották a tűzoltókat, az ok ezúttal is villámcsapás volt. A mennykő ezúttal egy 73 éves férfi szűrjébe csapott bele. A helyszínre érkező tűzoltók megállapították, hogy ég közel öt tonna széna és egy lovasszekér. A lánglovagoknak 02.20 körül sikerült megfékezniük a lángokat. A kárfelmérés során megállapíthatták, hogy a szénán és a szekéren kívül jelentősen károsodott egy traktormotor, különböző eszközök és mezőgazdasági szerszámok. A kár 80.000 lejre tehető.

A harmadik tűzeset Apában történt alig fél órával később. Ezúttal egy ház tetőszerkezete, majd a szoba bútorzata lobbant lángra, tönkretéve továbbá egy televíziót, hétezer lejnyi kárt okozva.

A hatóság tájékoztatása szerint szerencsére személyi sérülés sehol sem történt.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: